Évközi 4. vasárnap (B év)

Mons. Pierbattista Pizzaballa elmélkedése

A mai evangéliumi szakasz (Mk 1,21–28) Márk jellegzetes tömör stílusában Jézus első tanítványaival megkezdett működését tárgyalja.

Az első figyelemreméltó momentum, hogy az evangélium elejétől kezdve Jézus nem egyedül indul útnak, hanem mindig tanítványai kísérik (megérkeztek Kafarnaumba), akik itt négyen vannak, és akiknek a meghívását múlt vasárnap hallottuk. Ők az első tanúk.

Jézus Galileában kezdi működését, különböző zsinagógákban (ma a kafarnaumiban), vagyis a lakosság gyülekezőhelyein, ahová azért gyűlik össze a nép, hogy imádkozzon és hirdesse Isten Szavát, de azért is, hogy egyszerűen csak együtt legyenek. Jézus ott van jelen, ahol az emberek élnek, mindennapi közegeikben, ellentétben az írástudókkal és farizeusokkal, akik saját elit köreikben mozognak, és általában nem keverednek a helység egyszerű lakosaival.

Jézus tanítani kezd (22. és 27. versek), méghozzá olyan tekintéllyel, amely ellentétben az írástudók tanításával, félelemmel vegyes (27. vers) csodálkozást (22. vers) kelt. A jelenlevők benne másfajta tekintélyt és új tanítást vélnek felfedezni: „Mi ez? Új tanítás, hatalommal?” (Mk 1,27). A jelenlevők tehát elámultak Jézus tekintélyétől.

Mit jelent ez a tekintély és honnan ered? Mikor van egy tanításnak tekintélye?

Akkor, amikor nem elégszik meg azzal, hogy a törvényt tanítsa vagy értelmezze. Jézus nem valami tőle különböző dologról beszél, hanem arról, ami az övé, mert Jézus az, akiben Isten Országa beteljesedik.

Különbség van aközött, amikor valaki olyan dolgokról szól, amiről csak hallott vagy amit tanult, és aközött, amikor önmagáról vall, arról, ami a szívében van, ami az élete része.

A második okát egy ilyen tekintélynek, maguk a kafarnaumiak jelentik ki: „Még a tisztátalan lelkeknek is parancsol, és azok engedelmeskednek neki.” (Mk 1,27). Jézus tanítása tekintélyes, mert szabadító tanítás. Az evangéliumban Jézus többször az írástudók és farizeusok szemére veti, hogy tanításuk elnyomó és súlyos terheket rak az emberek vállára. Nem úgy az övé, amely szabad, előmozdít, méltóságot ad, visszavisz az eredethez.

Tanítása új. Nem csupán azért, mert új dolgokat mond, hanem mert átalakítja, megújítja az életet.

Nem újabb ismeretekkel bővíti a hallgatóság tudását, hanem megtérést eredményez.

Ugyanakkor van, aki számára ez a tanítás romlás (Mk 1,24). Romlás annak, aki a másikat elnyomja, megalázza, mint ahogy a tisztátalan lélek, amelyik a megszállott emberben volt a zsinagógában. Pusztulás annak is, aki visszautasítja, hogy részese legyen a Jézus által előmozdított változásnak, átalakulásnak. Romlás annak, aki saját tekintélyét, hatalmát látja fenyegetettnek e tanítás által.

A Jézus ellen kiáltozó tisztátalan lélek semmi olyasmit nem mond, ami téves volna, ami ne volna ortodox. Sőt, helyesen jelenti ki, hogy kicsoda Jézus, hogy ő valóban az „Isten Szentje” (Mk 1,24).

Azonban a tisztátalan lélek vallomásából éppen a hit hiányzik, az az alázat, hogy Isten Szentjeként fogadja őt. Jézust akadálynak tekinti, ember fölött gyakorolt hatalma buktatójának, és nem akarja, hogy bármi köze legyen Hozzá (Mk 1,24). Legfőképpen pedig a kereszt hiányzik: ez a hitvallás csak akkor lesz „igaz”, amikor igazságának a kereszt alatt hódolnak. Amint ezt teszi majd a százados, aki Jézus halálát így látja: „Ez az ember valóban Isten Fia volt.” (Mk 15,39).

Ebben a rövid evangéliumi szakaszban már minden olyan témát megtalálunk, amely másként még visszatér az evangéliumban, és amely az egyház küldetésének lényegét alkotja: Jézus és tanítványai ott találkoznak az emberekkel, ahol azok élnek; Jézus és tanítványai mennek oda, hogy találkozzanak velük; annak tekintélyével tanít, aki tudja, hogy Istennek szentelt, és akinek a tanítása megváltoztatja a tanítást befogadó életét, mert gyógyító és szabadító tanítás. Jézus tanítása és tettei csodálkozást és félelmet keltenek, de elutasítást és ellenállást is ébresztenek.

A Sátán meg akarja akadályozni Isten Országa (Uralma) eljövetelét egészen addig a végső pillanatig, amíg Jézust keresztre feszítik. Ott utoljára szállnak szembe tekintélyével és gúnyolják azt. Azonban mi tudjuk, hogy Jézus valójában éppen a kereszten tette teljessé a gyógyítás művét, amit azon a napon a zsinagógában megkezdett.

+ Pierbattista

FORDÍTOTTA: SZ. GY.