Húsvét 3. vasárnap (B év)
Mons. Pierbattista Pizzaballa elmélkedése
Az, hogy a tanítványok felismerik a feltámadt Urat, soha nem azonnali és nem biztosra vehető: a Feltámadott megjelenésének valamennyi elbeszélésében azt látjuk, hogy Jézus társainak nem kevés fáradtságába kerül, hogy felismerjék, az előttük álló férfi valójában az a Jézus, akivel annyi élményt éltek át, akiben bíztak.
A mai evangéliumi szakasz (Lk 24,35–48) sem kivétel, sőt: Lukács evangéliuma azt mondja, hogy a tanítványok „zaklatottak voltak, telve félelemmel”, és egyenesen „azt hitték, hogy szellemet látnak” (Lk 24,37). Jézusnak kell őket bátorítania és szemükre vetnie: „Miért rémültetek meg, és miért támadt kétely szívetekben?” (Lk 24,38)
A mai szakasz segít, hogy megértsük, mi az igazi nehézség a tanítványok számára. Ők úgy vélik, hogy szellemet látnak, nem valódi, hús-vér személyt. Jézus pedig éppen erről biztosítja őket: „Tapintsatok meg, és lássátok, mert a szellemnek nincs húsa és csontja, de amint látjátok, nekem van.« (Lk 24,39)
A tanítványok számára az a nehézség, hogy nem képesek felfogni, hogy Jézus igazi, valóságos lehet.
Úgy vélik, hogy ami átment a halálon, az immár egy elenyésző világhoz tartozik, emlékezés és nosztalgia tárgya, nem a mi életünk világának része. Úgy gondolják, hogy mindaz, ami átment a halálon, többé nem tartozik valós, mindennapi tapasztalatunkhoz.
Azonban éppen ellenkezőleg van: semmi nincs, ami igazibb, valósabb, biztosabb lenne, mint az, ami átment a halálon és élve került ki onnan. Éppen azért, mert meghalt és feltámadt, Jézus most a legteljesebb, döntő értelemben az élethez tartozik: legyőzte a halált, és a halálnak nincs többé hatalma fölötte; az ő élete igazi élet.
Hogy ezt megértsék, a tanítványoknak segítségre van szükségük, hogy megtegyenek egy utat, részük legyen a hit fordulatában. A hitnek ez a fordulata azonban nem az ő képességükön múlik. Jézus lesz az, aki segít nekik, hogy ezt az utat megtegyék. Kétféleképpen is segít: először eszik a szemük előtt (Lk 24,42–43). Jézus a legnormálisabb dolgot teszi, amit csak lehet, bizonyos értelemben a legemberibb dolgot. Jézus tehát nem szellem, hanem ember maradt, mint mi: Benne rejlik a mi egész emberségünk.
De miután ezt megtette, Jézus továbbvezeti őket, és megnyitja elméjüket az írások értelmére. Az evangéliumokban a megnyit ige mindig gyógyító jelentést hordoz, azokban a csodalebeszélésekben fordul elő, amelyekben Jézus visszaadja a vakok látását, a süketek hallását. Jézus itt is gyógyít: meggyógyítja övéit, és orvosolja képtelenségüket az írások megértésére, az üdvtörténet értelmezésére; megláttatja velük, hogy a húsvéti misztérium stílusa Isten és népe szövetségének az igazi lelke, ez Isten stílusa. Jézus párbeszédbe vonja a tanítványok tapasztalatát az üdvösség történetével, és így értelmük megnyílik.
Ám még ez sem elég: nem elég, hogy a tanítványokban felébred a sejtés, hogy nincs mindennek vége, hogy nem minden volt kudarc. Azt is meg kell érteniük, hogy most kezdődik minden, hogy Jézus Húsvétja, az Írások beteljesedése számukra új kezdet: „A nevében megtérést kell hirdetni a bűnök bocsánatára Jeruzsálemtől kezdve minden népnek. Ti tanúi vagytok ennek.” (Lk 24,47)
Szerintem ennek a versnek két elemét fontos hangsúlyozni.
Az első a megtérés – bűnök bocsánata kifejezéspár.
Ez a szópár visszatér az apostolok igehirdetésében is. A béna meggyógyítása után Péter azt mondja a csodálkozó tömegnek: „Isten azonban ily módon teljesítette, amit minden próféta ajka által előre hirdetett, hogy Krisztusának szenvednie kell. Tartsatok tehát bűnbánatot és térjetek meg, hogy eltöröljék bűneiteket” (ApCsel 3,18–19).
Kevéssel később, a főtanács előtt ugyanazt ismétli: „Isten fejedelemmé és üdvözítővé emelte őt jobbjával, hogy bűnbánatot és bűnbocsánatot adjon Izraelnek. Ezeknek a dolgoknak tanúi vagyunk mi és a Szentlélek, akit Isten megadott mindazoknak, akik engedelmeskednek neki.” (ApCsel 5,31–32)
Ez azt jelenti, hogy Péter és vele együtt más tanítványok megértették, hogy ez a fogalompár alapvető jelentőségű. Megértették, hogy a bűnbocsánat az Írások megértésének a nyitja, és hogy a bűnbocsánathoz megtérésre, szemléletváltásra van szükség. Az evangéliumokban a megtérés nem erkölcsi tökéletesedést jelent, nem olyan állapot, amelyben többé nem vétkezünk. A megtérés olyan szemléletváltás, amely által felismerjük bűnünket, azt, hogy elutasítjuk az Úr közeledését. Ezáltal megbocsátásért esedezővé tesz minket. A megtérés tehát szívünk megnyitása az Úr irgalma előtt. A tanítványok erről, és nem másról, tesznek tanúságot; annak tanúi, hogy a föltámadt Úrban a megtérésnek és bűnbocsánatnak ez a lehetősége mindenki előtt megnyílt, mindenkire kiterjed.
Mindenkinek szól, de „Jeruzsálemtől kezdve” (Lk 24,47). Ez a másik érdekes vonás.
Jézus azt mondja, hogy minden népnek hirdetni fogják a megtérést és a bűnbocsánatot. Lukács evangéliuma a „népek” megjelölésére olyan görög szót használ, amely mindig pogány népeket jelöl.
Vagyis a Jézus által adott küldetést így is fogalmazhatjuk: „menjetek el a pogány népek közé attól a pogány néptől kezdve, amelyik Jeruzsálemben van!” Az első pogány nép, amelynek hirdetni kell az evangéliumot, mindig mi magunk vagyunk, a családunk, a nemzetünk, a városunk. A pogányok nem mások, hanem mi vagyunk.
A Húsvét a megtérés ajándékát kínálja nekünk a bűnök bocsánatára.
+ Pierbattista
Fordította. DR. Sz.Gy.
Leave a Comment
Last Updated: 2021-04-17 by Plébános
Húsvét 3. vasárnap (B év)
Húsvét 3. vasárnap (B év)
Mons. Pierbattista Pizzaballa elmélkedése
Az, hogy a tanítványok felismerik a feltámadt Urat, soha nem azonnali és nem biztosra vehető: a Feltámadott megjelenésének valamennyi elbeszélésében azt látjuk, hogy Jézus társainak nem kevés fáradtságába kerül, hogy felismerjék, az előttük álló férfi valójában az a Jézus, akivel annyi élményt éltek át, akiben bíztak.
A mai evangéliumi szakasz (Lk 24,35–48) sem kivétel, sőt: Lukács evangéliuma azt mondja, hogy a tanítványok „zaklatottak voltak, telve félelemmel”, és egyenesen „azt hitték, hogy szellemet látnak” (Lk 24,37). Jézusnak kell őket bátorítania és szemükre vetnie: „Miért rémültetek meg, és miért támadt kétely szívetekben?” (Lk 24,38)
A mai szakasz segít, hogy megértsük, mi az igazi nehézség a tanítványok számára. Ők úgy vélik, hogy szellemet látnak, nem valódi, hús-vér személyt. Jézus pedig éppen erről biztosítja őket: „Tapintsatok meg, és lássátok, mert a szellemnek nincs húsa és csontja, de amint látjátok, nekem van.« (Lk 24,39)
A tanítványok számára az a nehézség, hogy nem képesek felfogni, hogy Jézus igazi, valóságos lehet.
Úgy vélik, hogy ami átment a halálon, az immár egy elenyésző világhoz tartozik, emlékezés és nosztalgia tárgya, nem a mi életünk világának része. Úgy gondolják, hogy mindaz, ami átment a halálon, többé nem tartozik valós, mindennapi tapasztalatunkhoz.
Azonban éppen ellenkezőleg van: semmi nincs, ami igazibb, valósabb, biztosabb lenne, mint az, ami átment a halálon és élve került ki onnan. Éppen azért, mert meghalt és feltámadt, Jézus most a legteljesebb, döntő értelemben az élethez tartozik: legyőzte a halált, és a halálnak nincs többé hatalma fölötte; az ő élete igazi élet.
Hogy ezt megértsék, a tanítványoknak segítségre van szükségük, hogy megtegyenek egy utat, részük legyen a hit fordulatában. A hitnek ez a fordulata azonban nem az ő képességükön múlik. Jézus lesz az, aki segít nekik, hogy ezt az utat megtegyék. Kétféleképpen is segít: először eszik a szemük előtt (Lk 24,42–43). Jézus a legnormálisabb dolgot teszi, amit csak lehet, bizonyos értelemben a legemberibb dolgot. Jézus tehát nem szellem, hanem ember maradt, mint mi: Benne rejlik a mi egész emberségünk.
De miután ezt megtette, Jézus továbbvezeti őket, és megnyitja elméjüket az írások értelmére. Az evangéliumokban a megnyit ige mindig gyógyító jelentést hordoz, azokban a csodalebeszélésekben fordul elő, amelyekben Jézus visszaadja a vakok látását, a süketek hallását. Jézus itt is gyógyít: meggyógyítja övéit, és orvosolja képtelenségüket az írások megértésére, az üdvtörténet értelmezésére; megláttatja velük, hogy a húsvéti misztérium stílusa Isten és népe szövetségének az igazi lelke, ez Isten stílusa. Jézus párbeszédbe vonja a tanítványok tapasztalatát az üdvösség történetével, és így értelmük megnyílik.
Ám még ez sem elég: nem elég, hogy a tanítványokban felébred a sejtés, hogy nincs mindennek vége, hogy nem minden volt kudarc. Azt is meg kell érteniük, hogy most kezdődik minden, hogy Jézus Húsvétja, az Írások beteljesedése számukra új kezdet: „A nevében megtérést kell hirdetni a bűnök bocsánatára Jeruzsálemtől kezdve minden népnek. Ti tanúi vagytok ennek.” (Lk 24,47)
Szerintem ennek a versnek két elemét fontos hangsúlyozni.
Az első a megtérés – bűnök bocsánata kifejezéspár.
Ez a szópár visszatér az apostolok igehirdetésében is. A béna meggyógyítása után Péter azt mondja a csodálkozó tömegnek: „Isten azonban ily módon teljesítette, amit minden próféta ajka által előre hirdetett, hogy Krisztusának szenvednie kell. Tartsatok tehát bűnbánatot és térjetek meg, hogy eltöröljék bűneiteket” (ApCsel 3,18–19).
Kevéssel később, a főtanács előtt ugyanazt ismétli: „Isten fejedelemmé és üdvözítővé emelte őt jobbjával, hogy bűnbánatot és bűnbocsánatot adjon Izraelnek. Ezeknek a dolgoknak tanúi vagyunk mi és a Szentlélek, akit Isten megadott mindazoknak, akik engedelmeskednek neki.” (ApCsel 5,31–32)
Ez azt jelenti, hogy Péter és vele együtt más tanítványok megértették, hogy ez a fogalompár alapvető jelentőségű. Megértették, hogy a bűnbocsánat az Írások megértésének a nyitja, és hogy a bűnbocsánathoz megtérésre, szemléletváltásra van szükség. Az evangéliumokban a megtérés nem erkölcsi tökéletesedést jelent, nem olyan állapot, amelyben többé nem vétkezünk. A megtérés olyan szemléletváltás, amely által felismerjük bűnünket, azt, hogy elutasítjuk az Úr közeledését. Ezáltal megbocsátásért esedezővé tesz minket. A megtérés tehát szívünk megnyitása az Úr irgalma előtt. A tanítványok erről, és nem másról, tesznek tanúságot; annak tanúi, hogy a föltámadt Úrban a megtérésnek és bűnbocsánatnak ez a lehetősége mindenki előtt megnyílt, mindenkire kiterjed.
Mindenkinek szól, de „Jeruzsálemtől kezdve” (Lk 24,47). Ez a másik érdekes vonás.
Jézus azt mondja, hogy minden népnek hirdetni fogják a megtérést és a bűnbocsánatot. Lukács evangéliuma a „népek” megjelölésére olyan görög szót használ, amely mindig pogány népeket jelöl.
Vagyis a Jézus által adott küldetést így is fogalmazhatjuk: „menjetek el a pogány népek közé attól a pogány néptől kezdve, amelyik Jeruzsálemben van!” Az első pogány nép, amelynek hirdetni kell az evangéliumot, mindig mi magunk vagyunk, a családunk, a nemzetünk, a városunk. A pogányok nem mások, hanem mi vagyunk.
A Húsvét a megtérés ajándékát kínálja nekünk a bűnök bocsánatára.
+ Pierbattista
Fordította. DR. Sz.Gy.
Category: Egyéb
Legutóbbi bejegyzések
Kapcsolataink
Ferencesek
Szerzetesek
Egri Főegyházmegye
Gyöngyösi Ferences Könyvtár
A plébánia régi honlapja