Mons. Pierbattista Pizzaballa elmélkedése

Márk evangéliumának Jézus megkeresztelkedéséről szóló elbeszélése jelentős eltéréseket mutat a másik két szinoptikus evangéliumhoz képest.

Máté és Lukács evangéliumában a megkeresztelkedést megelőzik Jézus születésének elbeszélései, amelyek röviden bemutatják a most színre lépő személy alakját.

Márk evangéliumában ez nem történik meg. Jézus közvetlenül itt, a kereszteléssel lép színre.

Színre lép, és úgy tűnik, senki nem veszi tudomásul jelenlétét: pontosan olyan, mint bárki más, egy a „mind” közül (Mk 1,5), akik Keresztelő Jánoshoz sietnek, hogy megkeresztelkedjenek. Senki sem figyel fel rá.

Még Keresztelő János sem, aki pedig várja őt és róla beszél.

Hiányzik az a párbeszéd, amelyet a másik két szinoptikus hangsúlyoz, és amelyben Keresztelő János kifejezésre juttatja zavarát, amikor keresztelési rítusán fogadja Jézust.

Amint a többi szinoptikus evangéliumban, úgy itt is a keresztelés egy epifániának, Isten ünnepélyes megjelenésének felel meg: az Atya látja az emberi tapasztalatban egészen megmerítkező Fiút, és teljes tetszését nyilvánítja ki. Azonban a másik két szinoptikustól eltérően itt is egyedül csak Jézus veszi tudomásul ezt a történést: csak ő látja a megnyílt egeket és hallja az Atya hangját (Mk 1,10).

Más eltérés is van.

Míg Máté és Lukács evangéliumában megnyílnak az egek, addig Márk evangéliumában egy szakadás van. Egy szakadás kimondja egy olyan hasadék, egy olyan nyílás minden erejét, amelyet nem lehet többé újra összerakni. Ez a kifejezés (szkizo) egyetlen másik, igen fontos szakaszban jelenik meg újra Márk evangéliumában: Jézus halálakor a Templom függönye „kettészakad” (Mk 15,38) felülről az aljáig.

Mit jelent ez a párhuzam? A Templomban a függöny korlátozta a szent helyre való bejutást, ahová senkinek nem volt szabad belépnie. Az volt Isten jelenlétének a helye. Az ég, a függöny tehát határok. Határt vonnak az ég és a föld, Isten és az ember, a szent és a profán közé: lehatárolnak, valamiképpen elválasztanak.

Ez a gát itt átszakadt. Ez az a jó hír (Mk 1,1), amelyet Jézus hozott: mától, ezzel az alázatos emberi gesztussal, amelyet Isten választ, hogy osztozzon személyes, bűn által megjelölt létünk törékenységében, van egy szakadás, egy szülés. Véget ér egy világ és egy másik születése kezdődik. Valami új kezdődik, amiről még semmit nem tudunk, csak azt, hogy egyesíti az eget és a földet, Istent és az embert.

Egy szakadás, amely a kereszten lesz teljessé, amikor Isten magára veszi átkozottságunkat és helyette életét adja nekünk: ott minden gát végleg összetörik, ég és a föld valóban egy lesz.

Ez a szakadás tehát az első elem, amely összekapcsolja Jézus megkeresztelését a kereszttel, de nem az egyetlen.

A „keresztség” csak egy megnevezés, melyet Jézus ad a szenvedésnek. Erről beszél, amikor Zebedeus fiainak válaszol (Mk 10,38–39), akik azt kérik, hogy dicsőségének részesei legyenek: ez a keresztség, amelyen most Jézus készül keresztülmenni, olyan átkelés, ami mindenkire vár. Aki be akar lépni az új életbe, a dicsőségbe, annak számára ez a kapu.

Mi több, mind a megkeresztelkedésnél, mind pedig a kereszten ott van a Lélek jelenléte. Itt, a megkeresztelkedésnél galamb alakjában ereszkedik Jézusra (Mk 1,10); a kereszten maga Jézus ajándékozza mindenkinek, amikor „kileheli” (Mk 10,37.38).

A Lélek éppen az az új élet, amely ebből a szakadásból születik, amely e hasadékon keresztül újra áradni és egyesíteni tud: egyedülálló élet, Isten élete árad most Isten és ember között, ahogyan a szőlőtő és a szőlővesszők között (vö. Jn 15).

Végül egy utolsó közös mozzanat. A szakadás után ott van Jézus ünnepélyes bemutatása: „Isten Fia”. Itt az Atya nyilvánítja ki, a keresztnél egy pogány százados (Mk 15,39). Mintha Isten éppen azáltal volna felismerhető, hogy képes szétszakítani az egeket és lepleket, képes a Lelket ajándékozni. És mind az ég, mind a föld felismerik őt ebből a jelből, mintha az ég és a föld e mély egység felé tartana. Az Atya Fiúként ismeri el Jézust, és ugyanígy a távolálló pogány százados is. Aki szétszakítja az eget, nem lehet más, mint az Isten Fia.

Mindezt – mint mondtuk – csak Jézus fogja fel.

Mindenki más számára így, kezdetben ez az epifánia talán túl erőteljes, túl ragyogó, mint ahogy Isten megjelenése volt a Sínai-hegyen. Időre és az evangélium egész útjára szükségünk van ahhoz, hogy beléphessünk ebbe az újjáteremtésbe, ahol az ég és a föld ismét közel vannak egymáshoz, összeérnek.

Jézus megkeresztelkedése az ég és föld, Isten és ember, Teremtő és teremtmény között megújult egység meghirdetése. Ezt az egységet maga a pásztoroknak és az egész világnak megmutatkozott, gyermekké lett Isten valósította meg. Ma kijelölte és elindította megváltó küldetését, amely a Jordánból Jeruzsálembe viszi, ahol Isten szeretete leplek nélkül fog megnyilvánulni.

+ Pierbattista

Fordította: Dr. Sz.Gy.