Krisztus király ünnepén az evangélium a megfeszített názáreti Jézus képét állítja elénk. Szívünk mélyén önkéntelenül fogalmazódik meg a kérdés: milyen király ez a Krisztus, és királyságának ünnepén miért ezt a szomorú képet állítja elénk az egyház? – Ahhoz, hogy erre a kérdésre válaszolni tudjunk, meg kell értenünk, mi történt a kereszten.

Jézus kereszthalálának magyarázata az ember bűnében keresendő. Az első bűnnel és annak terjedésével végtelenül nagy szakadék támadt az isteni és az emberi világ között. E mérhetetlen távolságot az ember önerejéből sosem tudta volna áthidalni: ha ez a szakadék megmarad, teljes reménytelenség és biztos kárhozat várt volna az emberiségre. De eljött Jézus. Magára vette a világ bűnét, és e tengernyi bűnt fölvitte a keresztre, hogy halálra szánt testével együtt a bűnáradat végzetes következményét is megszüntesse. Majd föltámadt a halálból, hogy mindazok, akik az ő föltámadt életébe kapcsolódnak, eljuthassanak az örök életre.

Ezért bármilyen tragikus és szánalomra méltó a megfeszített Jézus-király alakja, a keresztfán nyilvánul meg legjobban dicsősége, hatalma és emberszeretete. A kereszten ragyog föl Jézus isteni dicsősége, mert e sötét keresztet már bearanyozza a húsvéti hajnalpír fénye. A megfeszítés és a halál eseményében nyilvánul meg legjobban a názáreti Jézus isteni hatalma, mert ez az esemény a bűn feletti győzelem pillanata. És ugyanebben az eseményben válik egészen kézzelfoghatóvá irántunk való szeretete, mert önfeláldozása boldogságunk és örök életünk záloga. – A világ legragyogóbb, legboldogítóbb csodája valósult meg a kereszten, és ez a csoda mérhetetlen magasságokba emeli Krisztust, a királyok királyát.

Boruljunk térdre megfeszített királyunk előtt. Köszönjük meg, hogy a kereszten és a föltámadásban megmutatta isteni dicsőségét. Adjunk hálát azért, hogy halálával megszüntette bűneink végzetes következményét. És mondjunk köszönetet azért, hogy a halál feletti diadalával nekünk is megnyitotta a mennyország kapuját.

(Turay Alfréd)