Gyöngyös-Alsóvárosi Ferences Plébánia

2020. október 11.

Az életben a fény és az árnyék, az öröm és a szomorú–ság váltogatják egymást. A kinyilatkoztatás biztosít min–ket arról, hogy nem az árnyék és a szomorúság győz életünkben, hanem Isten, akire gyermeki lélekkel rábíz-hatjuk magunkat.

KEZDŐÉNEK Zsolt 129, 3–4

Ha bűneiket, Uram, felrovod, Uram, ki az, aki előtted megállhat? De nálad mindig kész az irgalom, Istenünk!

OLVASMÁNY Iz 25, 6–10a

Izaiás próféta azt hirdeti, hogy Isten jósága kiárad min-den népre. Az ő jóságának jelképe egy bőséges lakoma, amelyre a választott néppel együtt a pogányok is meghí-vást kapnak. Mindenkit megment a bűntől, a szenvedés-től és a haláltól. Méltó és igazságos, hogy elismerjük és magasztaljuk az ő dicsőségét.

VÁLASZOS ZSOLTÁR 22. Zsoltár

Válasz: Otthonom lesz az Isten háza *

mindörökké szünet nélkül.

SZENTLECKE Fil 4, 12–14. 19–20

Bármilyen adományban részesülünk az életben, Istentől kapjuk azt. Ezért elsősorban neki kell megköszönnünk. Ezt teszi Szent Pál apostol is, amikor a filippi hívektől kapott adományért köszönetet mond Istennek.

ALLELUJA Ef 1, 17–18

Urunk, Jézus Krisztus Atyja, világosítsa meg lelkünket, * hogy megértsük, mily reménységre hívott meg minket.

EVANGÉLIUM Mt 22, 1–14

Isten mindenkit részesíteni akar adományaiból. Min-denkinek kész megadni az örök üdvösséget is. Sokan azonban nem értékelik az ő jóságát, sőt visszautasítják közeledését. Tudják ugyanis, aki Istent választja, annak Isten akarata szerint kell élnie. Ez viszont alázatosságot és áldozatot kíván tőlük.

AZ EUCHARISZTIÁHOZ

Jézus hívása megismétlődik minden szentmisében: „Jer-tek, keresztény hívek, az Istent dicsérni… övé e szent ál-dozat”. (SZVU 225.) Mindig „igen”-nel válaszoljunk a hívásra, soha ne mentegetőzzünk!

ELMÉLKEDÉS

MI IS AZ EMBER A VILÁGON?

Semmi a Végtelennel szemben. Minden a Semmivel szemben. Középpont a Semmi és a Minden között. Mi éppoly képtelenek vagyunk felfogni a Semmit, amelyből vétettünk, mint felfogni a Végtelent, amelyben majd el-merülünk. Pascal

ÁLDOZÁSI ÉNEK Zsolt 33, 11

Jómódúak éheznek és nyomorognak; aki istent keresi, az nem szenved hiányt a jóban.

Vagy: 1 Jn 3, 2

Amikor ismét megjelenik az Úr, hozzá leszünk hason–lók, mert látni fogjuk, amint van.

„KÜLÖNÖS RAGYOGÁSÚ

HITRE JUTOTT EL”

CARLO ACUTIS BOLDOGGÁ AVATÁSA

Február 22-én tették közzé a Vatikánban azt a dekrétu-mot, amely elismeri Carlo Acutis tizenöt éves milánói fiú tanúságtevő életét, és közbenjárásának egy csodát tu-lajdonít. A dekrétum közzététele után nem sokkal rob-bant ki a koronavírus-járvány, amely egy időre lehetet-lenné tette a tervezést. Azóta megszületett a döntés: Carlo Acutist október 10-én avatják boldoggá Assisiben.

Isten szolgája Carlo Acutis fiatal világi hívő 1991. május 3-án született Londonban. Családja még abban az évben visszaköltözött Milánóba. A milánói Santa Maria Segre-ta-plébániatemplom közösségéhez tartoztak. Elsőáldo-zása után Carlo hitét az Oltáriszentség és a Szűz Mária iránti különleges tisztelet jellemezte. A kisebb gyerekek hitoktatója volt, közben iskolai tanulmányait sem ha-nyagolta el. Önkéntesként segített a hajléktalanoknak és a szegényeknek. Honlapot szerkesztett fiataloknak, az eucharisztikus csodák közösségimédia-apostola lett.

Váratlan, súlyos betegsége, a leukemia szinte pár hét alatt elemésztette az alig tizenöt éves fiú életét. 2006. Október 12-én halt meg Monzában.

Ferenc pápa 2018. július 5-én kelt dekrétumában elis-merte az ifjú hősies erénygyakorlását. Carlo Acutis földi maradványait tavaly április 5–6-án Assisi egyik templo-mában, a Szent Ferenc ruhái levetéséről (Spogliazione) nevezett Szűz Mária-templomban helyezték el, ahol mind többen keresik fel sírját, közbenjárását kérve. A dekrétumban említett csoda 2013-ban történt: egy has-nyálmirigy-gyulladásban szenvedő milánói brazil kisfiút állapota súlyossága miatt már meg sem műtöttek. Az érte imádkozók a szentség hírében meghalt fiatal Carlo Acutis közbenjárását kérték.

Forrás: Vatikáni Rádió / Magyar Kurír

JÉZUSRÓL NEVEZETT (AVILAI)

SZENT TERÉZ

Szent Terézia a spanyolországi Avilában született, 1515. április 4-én. Belépve a Kármelita Rendbe nagy léptek-kel indult el a tökéletesség útján, misztikus élményekkel megáldva. Rendje megújításán fáradozva sok megpró-báltatást kellett szenvednie, de töretlen lélekkel minden nehézségen úrrá lett. Tudásban gazdag, és saját miszti-kus tapasztalataival igazolt könyveket írt. Alba városá-ban halt meg 1582. október 15-én. VI. Pál pápa 1970. szeptember 27-én egyháztanítói címmel tisztelte meg.

KÉT IDÉZET AVILAI SZENT TERÉZTŐL

Jegyezzétek meg jól: nem a sok gondolkodás viszi előre az embert, hanem a nagy szeretet. Ne is mulasszatok el semmit megtenni, ami a szeretetet éleszti!

Imádkozzunk azért, hogy Isten szent Fia dicsősége foly-ton növekedjék, az Egyház mindig gyarapodjék és ter-jedjen!

Évközi 28. vasárnap (A év)

Évközi 28. vasárnap (A év)

Mons. Pierbattista Pizzaballa elmélkedése

Az első elem, melyet fontosnak tűnik hangsúlyozni a mai evangéliumi szakasz példabeszédében (Mt 22,1–14), hogy menyegzői lakomáról van szó, ám a főszereplők nem annyira a jegyesek, mint inkább a meghívottak: az egész példabeszéd róluk szól, arról az igyekezetről, amelyik feléjük mint meghívottak felé irányul, az ő magatartásukról, arról, hogy a meghívást visszautasítják vagy elfogadják.

Ott van azután a vőlegény atyja, a király, akinek a szívében ott az a nagy aggodalom, az a vágy, hogy a fia számára készített menyegzői lakomán a lehető legtöbben örvendezzenek, hogy otthona nyitva legyen, és mások otthonává váljon.

Ő szervezi az ünnepséget, ő a meghívó, ő küldi a szolgákat, hogy szóljanak a meghívottaknak, ő változtat a terveken úgy, hogy a terem tele legyen, ő lép a terembe, hogy lássa a vendégeket.

A jegyesekről nem esik szó: ennek a menyegzőnek a főszereplői a meghívottak, úgy tűnik, a menyegzőt értük rendezték.

A meghívottak két csoportba tartoznak: van egy első, szűkebb csoport, amelyet ismerősök és barátok alkotnak. Van azután egy másik, szélesebb csoport, amelyhez mindenki más tartozik.

Az első csoport egyhangúlag visszautasítja, hogy elmenjen arra a menyegzőre, amire már jó ideje meghívott, és kizárja magát az ünnepből.

Senki nem lép ki a maga kis világából, és mindnyájan különféle mentséggel állnak elő. Az a tény egyesíti őket, hogy saját terveikből, saját szokásaikból semmiről nem akarnak lemondani, nem akarnak megnyílni egy ünnepre, egy nagyobb örömre.

Lemondanak a menyegzőről azért, hogy dolgozni menjenek, hogy saját dolgaikban maradjanak, mintha azok fontosabbak volnának az életükhöz.

Semmi rosszat nem tesznek, csak folytatják azt, amit csinálnak, anélkül, hogy megértenék, eljött a menyegző ideje, anélkül, hogy felismernék a nagy ajándékot, annak nagy méltóságát, hogy meghívottak.

Amikor pedig a király sürgeti őket, annyira bosszantónak találják igyekezetét, hogy egészen odáig mennek, hogy kiiktatják azt, akinek az volt a megbízatása, hogy elvigye számukra a meghívót: ezzel a királlyal, ezzel az eseménnyel nem akarnak mit kezdeni. Vagyis az, hogy folytathassák azt, amit mindig is tettek, anélkül, hogy megnyílnának az ajándék beteljesedése előtt, annyira elsődlegessé válik, hogy mindazt meg kell semmisíteni, aki megpróbál valami mást javasolni.

Így a meghívottak megmaradnak életre meghívottaknak, ám soha nem jutnak be a menyegzőre.

Ezért a meghívás címzettjei változnak.

A király nem adja fel, nem tudja elfogadni, hogy mindaz, amit készített, elvesszen, és egyszerűen kibővíti a meghívottak listáját. Így történik, hogy hirtelen mindenki más a meghívottak helyzetében találja magát.

A szöveg kétszer hangsúlyozza ezt a kifejezést: mindenki (Mt 22,9.10).

Ha korábban a meghívottak csak némelyek voltak, most már mindenki az lett, mindazok, akik az úton voltak.

Ha a meghívottak megváltoznak, akkor a menyegző arculata is megváltozik, amely többé nem néhány szerencsés kiválasztottnak van fenntartva, hanem mindenki menyegzője.

Ez a menyegző arculatot vált és elérhetővé lesz immár nemcsak valaki, hanem mindenki számára.

A szöveg pontosítja számunkra, hogy ki ez a mindenki, amikor a király elküldi a szolgákat, hogy hívjanak meg bárkit, akivel csak találkoznak az úton, jókat és gonoszokat egyaránt (Mt 22,10).

Ők erkölcsi életüktől függetlenül, hitüktől függetlenül méltóvá válnak arra, hogy a menyegző részesei legyenek, eltérően az elsőktől, akik nem voltak rá méltók („A menyegző ugyan kész, de a meghívottak nem voltak rá méltók” – Mt 22,8).

Méltó tehát egyszerűen az, aki elfogadja a meghívást, aki ahelyett, hogy továbbra is a maga céljait követné, megnyílik a beáradó Ország újdonságára.

Azonban ez utóbbiak számára is van egy kockázat: ahogy az elsők kívül rekedhettek az ünnepen, úgy ez velük is megtörténhet.

Aki ugyanis bemegy a menyegzőre, de nem igazodik a kapott ajándékhoz, aki nem engedi, hogy a neki adott szépség felöltöztesse és átalakítsa, aki nem teszi ezt az ünnepet az életévé, valójában olyan, mintha kívül maradt volna, és arra ítéltetett, hogy oda térjen vissza.

Isten nem azért hív meg bennünket, mert jók vagyunk, hanem mert – minket meghívva – jóvá akar tenni bennünket.

A menyegzőn való részvételt tehát sokféleképpen vissza lehet utasítani: a legnyilvánvalóbban úgy, ahogy az első meghívottak, vagy körmönfontabban úgy, ahogy az, aki megfelelő öltözet nélkül ment be. Egyikük számára sem marad következmények nélkül a visszautasítás: az előbbieket megölték és városaikat elpusztították (Mt 22,7); az utóbbiakat kivetették a sötétségre (Mt 22,13).

Ez nem csak egy lakomán való részvétel kérdése. Ez annak a kérdése, hogy eljutunk-e az igazi éltre.

+ Pierbattista

Fordította: Dr. Szatmári Györgyi

fr. Kiss Barnabás ofm, Detroit

2020. október 4.

ÉVKÖZI 27. VASÁRNAP

Az ószövetségi választott nép helyett Isten a zsidókból és a pogányokból új népet alkotott magának. Ezért az új népért Jézus feláldozta életét. Feltámadása óta pedig állandóan vele van: vezeti és élteti. Ez a bizonyítéka annak, hogy földi életünk Isten előtt értékes lesz, és eléri célját, a boldog örök életet.

KEZDŐÉNEK Eszt 13, 9. 10–11

Hatalmad alá tartozik, Uram, minden, és senki sem áll–hat ellen akaratodnak. Te teremtettél mindent, az eget, a földet, és mindent, amit az ég határa magába foglal, te vagy a mindenség Ura.

OLVASMÁNY Iz 1, 5–7

A próféta Isten szőlőjéhez hasonlítja a választott népet. Szeretetének sok és különféle jelét mutatta meg népe iránt az Úr: az ígéret földjére vezette, kinyilatkoztatást, törvényt adott neki és a messiási ígéretek hordozójává tette! Népe azonban méltatlanná lett ezekre a jótétemé-nyekre. Az Úr különösen is a hitetlenséget és a sok–sok igazságtalanságot veti szemükre.

VÁLASZOS ZSOLTÁR 79. Zsoltár

Válasz: Isten kedves szőlője * az ő választott népe.

SZENTLECKE Fil 4, 6–9

A hívő ember élete is tele van gonddal és bajjal. Mi azonban tudjuk, hogy Isten mellettünk áll, bízhatunk benne, a javunkat akarja. Ezért nincs okunk az elkese-redésre. A terhet talán nem veszi le vállunkról, de bizto-sít minket, hogy kereszthordozásunk nem értelmetlen, és erőt is ad a próbatétel elviseléséhez.

ALLELUJA Jn 15, 16

Én választottalak titeket a világból, hogy menjetek és gyümölcsöt teremjetek, * és gyümölcsötök maradandó legyen, mondja az Úr.

EVANGÉLIUM Mt 21, 33–43

Az Isten országára csak az méltó, aki az ő akarata szerint él. Mindnyájan megkapjuk az ehhez szükséges kegyel–met is. Csak az a kérdés: elfogadjuk-e és felhasználjuk-e? Erről egyszer mindenkinek számot kell majd adnia.

AZ EUCHARISZTIÁHOZ

Krisztus a szőlőtő, mi pedig a szőlővesszők. Őriznünk kell a vele való egységünket, hogy életünk sok gyümöl–csöt teremjen.

ELMÉLKEDÉS

Mi a különbség a fizikai rossz – a szenvedés – és az er–kölcsi rossz – a bűn – között? A fizikai rossznak nincs ereje ahhoz, hogy behatoljon létünk fölszíne mögé. Hat-ni tud testünkre, értelmünkre, érzékeinkre. De ha bátran, nyugodtan, önzetlenül, megbékélten szenvedünk, akkor mindaz, ami kívülről megtör, belülről csak tökéletesí-teni fog és egyre jobban önmagunkká formál, mivel arra képesít, hogy hivatásunkat Krisztusban betöltsük.

Thomas Merton

ASSISI SZENT FERENC

Az Egyház történelmének egyik legkrisztusibb szentjé–nek ünnepe október 4-e. Ebben évben elmarad liturgikus ünneplése.

Assisiben született 1182–ben olyan családból, ahol elsőd-leges volt az anyagi jólét és annak gyarapítása. Egy akkor jóléttől elkápráztatott világ közéletre veszé–lyes eretnekségeket produkált (albigensek, katharok). Ekkor választotta ki a Gondviselés Assisi városából Ferencet. Megtért és Istennek szentelte életét. Döntő jelentőségű esemény volt életében 1209 Szent Mátyás ünnepe. A krisztusi szegénység lelkiségének hőse lett. Szerette ezt az Isten teremtette szép világot (Naphim-nusz). Jézus Urunk emberi életének hiteles közvetí-tőjeként, (greccó-i karácsony) Krisztus sebeit hordozta testén. A kolduló rendek szellemiségével, ismét útjára indult a világban szeretetre építő és örökkévalóság felé törekvő keresztény lelkiség. 1226. október 3–án halt meg, és két év múlva már szentté avatták.

Október4. Az emberi élet védelme vasárnapja

AZ ÉLET VÉDELME MINDENEK FÖLÖTT

Az élet védelmének a mindenek fölöttiségéről beszélt a csíksomlyói búcsú szónoka, Marian Adam Waligóra len-gyel szerzetes, a czestochowai Jasna Góra-i pálos kolos-tor házfőnöke 2018. május 19-én.

„Látjuk, hogyan lehet megölni egy gyermeket, miközben ez a világ a kozmosz legutolsó sarkát is kutatja, feltárja a tenger mélységét, mesterséges intelligenciát alkot, diag-nosztizálja a legcsodálatosabb eszközökkel a legritkább betegségeket. Ugyanakkor nem kifizetődő számára meg-tartani egy kisfiú életét, akinek csak oxigénre, vízre, és élelemre lett volna szüksége.” Magyar Kurír

XXIII. JÁNOS PÁPA IMÁJA

A CSALÁDOKÉRT

Ó Jézus, add, hogy családjainkban béke és egyetértés uralkodjék, hogy tiszteletben tartsák az imát és Isten törvényét, és hogy a törvény megtartása ennek szeretetét is jelentse.

Ó Jézus, élj úgy minden keresztény családban, amint egykor Názáretben éltél.

Tartsd meg szereteted által a család egységét minden pillanatban, és az örökkévalóságban.

Oltalmazd, ó Jézus, azt a családi békét, amely egyedül képes megenyhíteni az élet keserűségeit! Amen.

ARADI VÉRTANÚK

Az aradi vértanúk azok a magyar honvédtisztek voltak, akiket a szabadságharc bukása után az 1848–49-es sza-badságharcban játszott szerepük miatt Aradon végeztek ki. Bár az Aradon kivégzett honvédtisztek száma tizen-hat, a nemzeti emlékezet mégis elsősorban az 1849. október 6-án kivégzett tizenhárom honvédtisztet nevezi így, gyakran használva a tizenhárom aradi vértanú, illet-ve az aradi tizenhármak elnevezést is.

A MEGFOGANT ÉLET VÉDELME

Hálát adunk Isten előtt mindazokért, akik igent mondtak és mondanak az életre. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia körleveléből idézünk:

„A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia 2019. november 13-án kiadott, Megújulás a szeretetben című körlevelében már foglalkozott a megfogant emberi élet védelmének fontosságával, azonban a téma rendkívüli aktualitása miatt szeretnénk külön is hangsúlyozni az Egyház ezzel kapcsolatos álláspontját. Püspök elődeink 1956. szeptember 12-én körlevelet adtak ki, mivel akkor tették rendeletileg lehetővé Magyarországon a művi ter-hességmegszakítást. Az akkori dokumentum nyelvezete régiesnek tűnhet, azonban tartalmát tekintve semmit sem vesztett időszerűségéből.

»Mielőtt megalkottalak anyád méhében, már ismertelek; mielőtt megszülettél volna, megszenteltelek« (Jer 1,5) – olvashatjuk Jeremiás próféta könyvében, amellyel a szent szerző azt erősíti meg, hogy az élet nem a születéssel, hanem a fogantatással kezdődik. A Katolikus Egyház Katekizmusa 2270. pontjában ez áll: »Az emberi életet fogantatása pillanatától feltételek nélkül tisztelni és védeni kell. Az emberi lény személyi jogait létének első pillanatától fogva el kell ismerni, ezek közé tartozik minden ártatlan lény sérthetetlen joga az élethez«.

Az élet Isten ajándékozó szeretetének a gyümölcse. Az 1956-os körlevélben így fogalmaztak elődeink: »A mi életünk is, Kedves Hívek, fogantatásunkkal kezdődött. Akkor lehelte Isten belénk a halhatatlan lelket, amelyet az ő képmására teremtett. Áldottak legyenek szüleink, akik jelentkezésünket e világra áldozatos lélekkel fogad-ták. Áldott legyen édesanyánk, aki gondosan óvakodott minden olyan lépéstől, amely nekünk ott a szíve alatt ártalmunkra lehetett volna; és édesapánk is, aki vigyázott anyánkra mimiattunk. Örömmel vártak, előre találgatták nemünket, tanácskozták meg nevünket, készítették számunkra a bölcsőt, a ruhácskákat! A mennybéli Atya fizessen nekik ezért a jóságukért, és a Szűzanya szeresse őket; mi meg köszönjük nekik, hogy életben tartottak és meg nem öltek minket!«

Fájdalmas felkiáltásként hangzik fel több, mint hatvan évvel ezelőttről a kérdés: »Hogy meg nem öltek minket? Hát ez is lehetséges lett volna? […] Isten az ember természetébe oltotta a szülői szeretetet…«, ezért a magzat szándékos megölése az Isten által adott törvény szerint bűn. Megdöbbenéssel kell megállapítanunk, hogy több honfitársunk halt meg terhességmegszakítás követ-keztében a XX. században, mint amennyi magyar esett el a világháborúkban.

Hálát adunk Isten előtt mindazokért, akik igent mondtak és mondanak az életre, egyben szeretettel és imával bá-torítunk mindenkit, hogy merje elfogadni és kibonta-koztatni az élet ajándékát. »Kiálts, ne szűnj meg kiáltani!« (Iz 58,1) … imáink legyenek kiáltások, amelyek által Isten tanítása meghallgatásra találhat és áldássá válhat a világban.”

Magyar Kurír

MÁRIA–ÜNNEP

Október 7–én ünnepeljük Rózsafüzér (Szentolvasó) Királynőjét. V. Piusz pápa rendelte el ezt az ünnepet 1571-ben a török fölött aratott lepantói győzelem emlé-kére.

CSALÁDI RÓZSAFÜZÉR

Elődeink példája nyomán mi is ajánljuk a családi rózsa–füzér imádságot. A II. vatikáni zsinat külön is hangsú-lyozta, hogy a család a társadalom legkisebb sejtje, ahol a családtagokat a közös szeretet és közös ima köti össze. Az ilyen család házi szentéllyé válik. Szentély: ahol min-denki megmarad saját feladatkörében, de együtt keresik az igazságot, együtt gyakorolják a szeretet tetteit, együtt szolgálják testvéreiket; részt vesznek a helyi keresztény közösség apostolkodásában és liturgikus életében, és együtt imádkoznak. Ha mindez hiányzanék, hol lenne a keresztény család? … Jó volna a családi közös imát újra fölfedezni. VI. Pál pápa: „Marialis Cultus” 52

SZŰZ MÁRIA,

MAGYAROK NAGYASSZONYA,

MAGYARORSZÁG FŐPÁTRONÁJA

Október 8–a, Szűz Mária, Magyarok Nagyasszonya, Magyarország főpátronája ünnepe. Hazánk és népünk egy évezreden keresztül érezte az Istenanya különleges pártfogását. Ezért adunk hálát a mai napon, és ezt kérjük továbbra is.

„Ó, hívő lélek, tudd meg, mennyire szépséges, mennyire dicsőséges az Úr Jézus anyja, Mária. Ó, mennyire boldo–gok azok, akik szemtől szembe meglátják őt. Ó, mennyi–re nyomorultak azok, akik bűnök által elveszítik látását. Amint Anzelmus mondja elmélkedésében: Mária szép, ha ránézel, szeretetre méltó az együtt uralkodásban, gyö-nyörűséges a látása. A legfőbb öröm az Isten után, nézni őt és gyönyörködni az dicsőségében.”

Temesvári Pelbárt

FERENCES VÉRTANÚK

Október 10-én ünnepeljük Szent Dániel és vértanú társait. 1227–ben hét ferences testvér – köztük Angelus testvér is – Marokkóba utazott az Evangélium hirde-tésére. Vezetőjük a kalabriai Dániel volt. Előbb itáliai kereskedőknek, majd útközben mohamedánoknak is hir-dették a keresztény hitet. Az ellenség elfogta őket, s mi-vel hitüket nem akarták megtagadni, lefejezték őket. Testüket meggyalázták, de istenfélő emberek összegyűj–tötték ereklyéjüket és Ceutában eltemették.

Assisiben, Szent Ferenc városában lesz CARLO ACUTIS boldoggá avatása – október 10-én, szombaton délután 4 órakor, a pápai bazilikában. „A hír fénysugár számunkra ebben a válságos időszakban. Mindannyiunkat erővel tölt el – nyilatkozta Domenico Sorrentino, Assisi püspöke. – Ezekben a hónapokban megtapasztaltuk a magányt és az egymástól való távolságot. Szükségünk van erre a lelki megerősítésre.”

fr. Kiss Barnabás ofm, Detroit

2020. szeptember 20.

ÉVKÖZI 25. VASÁRNAP

Előbb vagy utóbb mindenkiben felvetődik a kérdés, mi-ért élek, dolgozom és szenvedek? Mi az életem végső értelme? Boldog az, aki ezekre a kérdésekre Isten segít-ségével megtalálja a megnyugtató választ. Aki tudja, hogy Istentől jött, annak élete nem hiábavaló, és végül is eléri célját a mennyei Atya országában. Ez a felismerés nagy kegyelem a hívő ember számára. Lelki békét, meg-nyugvást és örömet jelent neki.

KEZDŐÉNEK

Népem üdvössége én vagyok – mondja az Úr. Bármilyen nyomorúságból kiáltsanak is hozzám, megmentem őket, és Istenük leszek mindörökre.

OLVASMÁNY Iz 55, 6–9

A próféta arra törekszik, hogy bizalmat öntsön a fog-ságban lévő nép lelkébe. Arra hivatkozik, hogy a jóságos és irgalmas Isten kész megbocsátani bűneinket. Igaz, Is-ten gondolatai és tettei kifürkészhetetlenek, de mindig és mindent a javunkra cselekszik.

VÁLASZOS ZSOLTÁR 144. Zsoltár

Válasz: Közel az Úr azokhoz, *akik oltalmát kérik.

SZENTLECKE Fil 1, 20a–24. 27a

A fogságban lévő apostol élete nincs biztonságban. De ő mégsem az esetleges halála miatt aggódik. Sokkal fon-tosabb számára, hogy megdicsőüljön benne Krisztus, vagyis az ő igehirdetése és példamutató keresztény élete is hozzájáruljon ahhoz, hogy mindenki elismerje: Jézus a mi Urunk és Megváltónk.

ALLELUJA vö. ApCsel 16, 14b

Uram, nyisd meg szívünket, * hogy meghallgassuk Fiad igéit.

EVANGÉLIUM Mt 20, 1–16a

Isten mindenkit meghív az ő országába. De nem egy-szerre és nem egyformán. Ő ugyanis szabadon osztogat-ja kegyelmi javait. Ez azonban soha nem teszi kérdéses-sé az ő igazságosságát és irgalmát. Az előfordul, hogy ő irgalmas olyanokhoz, akiket mi nem tartunk arra méltó-nak. Ezt tisztelettel vegyük tudomásul, és soha ne kifo-gásoljuk.

AZ EUCHARISZTIÁHOZ

Az Eucharisztia Jézus nagy ajándéka számunkra. Ér-demtelen létünkre részesülünk benne. Legyünk ezért mindig hálásak az Úr iránt.

ELMÉLKEDÉS – ISTENKERESŐK IMÁJA

Uram, Istenem, én reményem, hallgass meg engem! Ne engedd, hogy belefáradjak keresésedbe. Adj erőt, hogy mindig és mindenütt arcod látására törekedjem. Önts belém reményt, hogy minden lépéssel közelebb kerüljek hozzád. Te ismered erőimet és gyengeségeimet. Őrizd meg az egyiket s gyógyítsd a másikat. Te juss eszembe mindenütt, szeretnélek megismerni és szeretni!

Szent Ágoston

TESTVÉREINK, A SZENTEK

Szeptember 21. Szent Máté apostol és evangélista ünne-pe. Kafarnaumban született, vámos foglalkozásától szó-lította el az Úr, hogy apostola legyen. Evangéliumát zsi-dó nyelven írta. Keleten hirdette az evangéliumot, a ha-gyomány szerint Etiópiában lett vértanú.

Szeptember 23. Pietrelcinai Szent Pio (Pdre Pio) szerze-tes és áldozópap ünnepe. 1887. május 25–én Francesco Forgione Pietrelcinában született. 1903. január 6–án be-lépett a morconei Kapucinus Ferences Testvérek Rend-jébe. 1910. augusztus 10-én szentelték pappá. Urunk sebhelyeit (stigmáit) viselte testén. Kiváló gyóntató. 1968. szeptember 23-án halt meg S. Giovanni Rotondó-ban. II. János Pál pápa 2002-ben avatta szentté Rómában a világ minden tájáról összegyűlt hívek jelenlétében.

Szeptember 26. Szent Kozma és Szent Damján vértanúk ünnepe. Szíriából terjedt el tiszteletük az egész Egyház–ban. Ikertestvérek voltak, orvosok, akik ingyen gyógyí-tották a betegeket, s közben terjesztették a keresztény hitet. 303 körül haltak meg. Ünnepük valószínűleg a bazilika felszentelésének napja, amely a VII. században került a liturgikus könyvekbe. Ők az orvosok, mediku-sok, gyógyszerészek, fogorvosok és fodrászok védő-szentjei.

PATER PIO ÁLDÁSA HÁZASPÁROKNAK

Áldjon meg benneteket az Úr, és tegye könnyűvé számo-tokra a család igáját! Legyetek mindig jók! Ne feled–jétek, hogy a házassággal olyan nehéz kötelességek jár-nak, amelyeken csak az isteni kegyelem könnyíthet: ér-demeljétek ki mindig ezt a kegyelmet! És az Úr őrizzen meg titeket a harmadik és a negyedik nemzedékig!

SZENT GELLÉRT PÜSPÖK ÉS VÉRTANÚ

Velencei bencés szerzetes. Útban a Szentföld felé Ma-gyarországra vetődik, Szent István király marasztalására hazánkban telepszik meg. Szent Imre lelki vezetője, ba-konybéli remete, majd csanádi püspök. Szent István ha-lála után nehéz idők következtek reá is. 1046-ban a po-gány magyarok a később róla elnevezett hegyről a mély-ségbe taszították. Testét a pesti Boldogasszony–temp-lomban (a mai belvárosi főplébánia-templomban) temet-ték el, később szállították Csanádra. Bronzból készült szobra, kezében a kereszttel vértanúsága helyéről tekint a fővárosra, Budapestre. 1083-ban avatta szentté VII. Gergely pápa.

IMA A KERESZT ELŐTT

Fölséges és dicsőséges Isten, ragyogd be szívem sötét-ségét, és adj nekem igaz hitet, biztos reményt és tökéle-tes szeretetet, érzéket és értelmet, Uram, hogy megte-gyem a te szent és igaz parancsodat.

Az Egyház: hívei lelkében él, és ébred öntudatra. Romano Guardini

Mons. Pierbattista Pizzaballa elmélkedése

Az évközi időszak 25. vasárnapján egy könnyen „emészthető” példabeszédet hallunk, amely a múlt vasárnapihoz hasonlóan arra hív meg bennünket, hogy tágabb teret nyissunk szívünkben, hogy sajátítsuk el azt a logikát, amely szerint maga Isten gondolkozik és cselekszik. Egy olyan logikát, amely mindig meglep bennünket, amelyen olykor megütközünk vagy megbotránkozunk.

A mai példabeszéd (Mt 20,1–16) arról a gazdáról szól, aki hajnaltól késő délutánig a nap különböző időpontjaiban kimegy, hogy munkásokat fogadjon fel, akiket elküld a szőlőjébe dolgozni. Az elsőkkel megegyezik a bérben, a többiekkel nem. A nap végén pedig mind ugyanazt a fizetést kapják: azt az összeget, amelyben a kora reggel munkába küldött munkásokkal megállapodott.

Néhány részletnél elidőzünk, és felteszünk pár kérdést.

Az első visszatetsző mozzanat éppen az összeg, amit megkülönböztetés nélkül mindnyájan kaptak, függetlenül a munkaórától, a vesződségtől, a hőségtől. Feltesszük magunknak a kérdést: vajon a szőlőskert tulajdonosa törődik-e munkásainak munkájával? Miért tűnik úgy, hogy nem becsüli meg az elsők fáradozását, a hűségüket?

Elmondhatjuk, hogy a gazdát érdekli a munkájuk, de sokkal inkább érdekli valami más.

Az érdekli, hogy mindenki – előbb vagy utóbb – megszerezze az alapvető, szükséges tapasztalatot ahhoz, hogy belépjen az Isten Országának logikájába. Abba, amely szerint nem saját érdemeink, teljesítményünk, hűségünk alapján lehet az Isten Országának részesévé lenni. Mindezek természetesen jó dolgok, de önmagukban nem elegendőek ahhoz, hogy megízleljük az üdvösséget.

Mert az üdvösség az Atya irgalmával való találkozás. Olyan tapasztalat, amelynek megszerzésére előbb vagy utóbb mindnyájan meghívottak vagyunk, túl saját, többé-kevésbé helyes tetteinken.

Az eddig elmondottakból kiindulva felmerül egy másik kérdés. A gazda fizethetett volna-e másként munkásainak? Fizethetett volna-e nekik más, az emberi igazságosságnak jobban megfelelő kritériumok szerint?

Ha a példabeszédben leírt gazda az Atya, akkor nem.

Isten mindenkinek ugyanazt adja, mert Ő mindenkinek mindent ad.

Nem megfizet nekünk az elvégzett munkánkért, hanem szeret minket azért, akik vagyunk. Mivel pedig gyermekek vagyunk, nem pedig szolgák vagy munkások, ezért sokkal több illet meg bennünket, mint amit érdemlünk.

Ami megillet minket, az, hogy olyan életben részesedhetünk ingyenesen, ami ajándék, ami irgalom.

Isten Országa nem a saját érdemeink alapján kapott jutalom, hanem olyan ajándék, amelyben bárki, aki felismeri, hogy szüksége van rá, részesül.

A példabeszéd azonban nem áll meg itt.

Egy ponton megjelenik egy kérdés, felmerül egy probléma, amit nem az vet fel, aki a végén, az utolsók között érkezik, hanem olyasvalaki, aki az elsők között van (Mt 20,10), akiknek nem sikerül elfogadniuk annak lehetőségét, hogy ugyanannyit fizethetnek nekik, mint azoknak, akik náluk sokkal kevesebbet dolgoztak.

Pedig az elsők nem kaptak kevesebbet annál, amiben kezdetben megállapodtak. Nem történt velük igazságtalanság: az igazságos egy dénárt megkapták. Akkor hol van a probléma?

A probléma az, hogy az utolsókkal sem bántak másként.

Másként dolgoztak, és ugyanúgy kaptak.

A probléma tehát az, hogy megszűnt a különbség elsők és utolsók között, azt is mondhatjuk, hogy megszűnt a különbség jók és rosszak, igazak és gonoszok, törvénytisztelők és törvényszegők, hűségesek és hűtlenek, közeliek és távoliak, választottak és pogányok között.

Ez a probléma, és Jézus oda akarja elvezetni övéit, hogy meglássuk, csak akkor lelhetjük örömünket abban, amit kaptunk, ha el tudjuk fogadni, hogy ugyanaz adatott másoknak is, mindenkinek megkülönböztetés nélkül. Csak akkor lelhetjük örömünket benne, ha elfogadjuk, hogy ajándék, nem érdem.

Ha azonban valakinek a szívében az a feltevés él, hogy akárcsak kicsit is jobb vagy többet érdemel, akkor mindent elveszít, amije van, éppen úgy, mint a múlt vasárnapi példázatban (Mt 18,21–35), ahol a kapott megbocsátást hiábavalóvá tette az, hogy képtelen volt megosztani testvéreivel.

Mint múlt vasárnap, elsősorban elvész a kapcsolat az Ajándékozóval, aki különbségtétel nélkül mindenkit megajándékoz.

+ Pierbattista

frodította: dr. Szatmáry Györgyi

A járványügyi helyzetre való tekintettel nem tartjuk meg a „búcsúi jellegű” programokat!

Fájdalmas Szűzanya Ünnepe

2020. szeptember

Program

Előkészítő lelkigyakorlat

2020. szeptember 24-25, 18 óra

A szentmise a templomban,

bemutatja: fr. Magyar Gergely ofm

A szentmisék előtt gyóntatás

2020. szeptember 26. szombat

18.00 Szentmise a búcsú résztvevőiért az udvaron

bemutatja: fr. Magyar Gergely ofm

19.30 A templom és a plébánia zárása

2020. szeptember 27. vasárnap

6.30 A templom nyitása

7.00 Búcsúsok szentmiséje a templomban

9.00 Mária köszöntő az udvaron

10.00 Szentmise a szabadtéri oltárnál a résztvevők szándékára

A szentmisét bemutatja: fr. Berhidai Piusz provinciális

Egyik szentmisét követően sem lesz körmenet!

Az ünnepet előkészítő három szentmisét és vasárnap a 10 órai ünnepi szentmisét a városi televízió felvételről közvetíti, megtekinthető a rendtartomány youtube csatornáján.

AZ ÜNNEP MEGTARTÁSÁVAL KAPCSOLATBAN FIGYELEMBE KELL VENNÜNK AZ AKTUÁLIS ÁLLAMI ÉS EGYHÁZI ELŐÍRÁSOKAT!

1

Az alábbiakban a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) szeptember 4-én kiadott járványügyi rendelkezéseit adjuk közre, teljes terjedelmében.

fr. Kiss Barnabás ofm (Detroit)

2020. szeptember 13.

ÉVKÖZI 24. VASÁRNAP

Az Ószövetségben jogos önvédelemnek számított, ha valaki az őt ért jogtalanságot megtorolta. Egyre kellett csupán ügyelnie, hogy a megtorlásban ne lépje túl a meg-engedett mértéket. Ez a mérték így szólt: szemet szemért, fogat fogért. Ezzel szemben Jézus az ő követőitől azt kívánja, hogy mondjanak le a megtorlásról és szívből bocsássanak meg embertársaiknak.

KEZDŐÉNEK Vö. Sir 36, 18

Adj békét, Urunk, nekünk, akik benned bizakodunk, hogy prófétáid igazmondóknak bizonyuljanak: hallgasd meg hűséges néped könyörgéseit.

OLVASMÁNY Sir 27, 30 – 28, 7

Már az Ószövetségben élő emberek is ismerték a türelem és a megbocsátás erényét. Indoklásul azt hozták fel mellette: nekünk utánoznunk kell Istent, aki népe iránt bizony számtalanszor kimutatta türelmét és megbocsátó irgalmát. De ezt a megbocsátást csupán a saját népük kö-rében gyakorolták.

VÁLASZOS ZSOLTÁR 102. Zsoltár

Válasz: Irgalmas a mi Urunk, Istenünk: *

könyörületre hajlik szíve.

SZENTLECKE Róm 14, 7–9

„Én Uram, és Istenem!” (Jn 20, 28) – kiáltotta Tamás apostol. Erről szól Szent Pál is, hogy a mi életünk kö-zéppontja Jézus. Az övé vagyunk életünkben és halálunkban egyaránt.

ALLELUJA Jn 13, 34

Jézus mondja: „Új parancsot adok nektek, * szeressétek egymást, amint én szeretlek titeket.”

EVANGÉLIUM Mt 18, 21–35

A megbocsátás nem könnyű. Amelyik pillanatban valaki önmagába néz, és meglátja, hogy családjának, munka-társainak, rokonságának mennyi mindennel tartozik, amikor valaki átérzi bűnösségét, akkor mások bűnössége nem is olyan nagy, nem olyan megbocsáthatatlan. Csak farizeusnak nem szabad lennünk, aki engedékeny ön-magával szemben, de igényes másokkal szemben.

AZ EUCHARISZTIÁHOZ

„Ha ajándékot akarsz az oltáron felajánlani, és ott eszed-be jut, hogy embertársadnak valami panasza van ellened, hagyd ott ajándékodat az oltár előtt, s menj, előbb békülj ki embertársaddal, aztán térj vissza és ajánld fel ajándékodat.” (Mt 5, 23–24) * Jézusom, mindenkivel kibékülök, csak bocsáss meg nekem és részesíts lakomádban!

A SZENT KERESZT FELMAGASZTALÁSA

Szeptember 14–én a Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepét üljük. Jeruzsálemben évről évre felmutatták a keresztfa ott őrzött darabját a Szent Sír-bazilika felszentelésének évfordulóján. Egyúttal azt is ünnepeljük, hogy Hérakleiosz császár 629-ben személyesen vitte vissza őrzési helyére a keresztfa-ereklyét, amelyet előzőleg a perzsák elraboltak. *  Áldjon, őrizzen és védjen bennünket az Úr, aki Szent Keresztje által megváltotta a világot!

A FÁJDALMAS SZŰZANYA ÜNNEPE

Szeptember 15-e a Fájdalmas Szűzanya ünnepe. Az ünnepnap összefügg a Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepével (szeptember 14.). Liturgikus ünneplését először a szervita rendnek engedélyezték. VII. Piusz pápa vezette be az egész Egyházban – hálából a napóleoni fogságból való szerencsés visszatéréséért. Ahol az ünnepről miséznek, ott énekelhető Jacopone da Todi (+1306) szekvenciája, a Stabat Mater (Áll a gyötrött Istenanyja), amely népénekként és számos zeneszerző leg-egyszerűbb feldolgozásától egészen nagy művekig gaz-dag egyházzenei irodalmat teremtett.

IMA A FÁJDALMAS ANYÁHOZ

Mária szívét hét tőr járta át:

‘A te lelkedet is tőr járja át.’ Lukács 2;33-35

Üdvözölt légy Mária, fájdalommal teljes.

A keresztre feszített Jézus van teveled.

Méltó, hogy együtt szenvedjünk veled.

Az asszonyok közül, és méltó,

hogy együtt szenvedjünk

a te méhednek gyümölcsével Jézussal.

Asszonyunk Szűz Mária,

a keresztre feszített Jézus Anyja,

érdemelj ki könnyeket nekünk,

Fiad megfeszítőinek,

most és halálunk óráján! Amen.

A FÁJDALMAS ANYA FÁJDALMÁN ÁTSZŰRŐDIK A FELTÁMADÁS FÉNYE, HOGY MINDEN FÁJDALMUNK ENYHÜLÉST TALÁLHASSON A SZENVEDŐ JÉZUS-NÁL, ÉS AZ Ő FÁJDALMAS ÉDESANYJÁNÁL.

SZENT FERENC SEBEI

Szeráfi Szent Ferenc atyánk a megfeszített Krisztust megtérése első pillanatától haláláig lángoló áhítattal és tisztelettel követte, s őt szóval és cselekedettel minde-neknek hirdette. 1224. szeptember 14–én pedig a Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepén, midőn Alverna he-gyén imádságba merült, Krisztus Urunk csodálatos és meglepő módon szenvedésének jegyeit, a szent sebeket szolgájának testében megújította. Szent atyánk alázato-san rejtegette a stigmákat, de őszinte tanúk bizonyítják, hogy kezein, lábain és oldalán hordozta a be nem gyó-gyuló krisztusi sebeket. A történelem őt tartja az első-nek, aki megkapta testében is Krisztus Urunk sebeit. En-nek az eseménynek ünneplését XI. Benedek pápa enge-délyezte Rendünk számára. Ünnep: szeptember 17.

Évközi 24. vasárnap (A év)

Mons. Pierbattista Pizzaballa elmélkedése

Még mindig Máté evangéliuma 18. fejezeténél tartunk (Mt 18,21–35), és a múlt vasárnapi szakaszt közvetlenül követő részt hallgatjuk.

A téma is ugyanaz: a testvéri kapcsolat, a testvéri figyelmeztetés, a megbocsátás.

A múlt vasárnapi szakasszal való kapcsolat Péter kérdéséből is adódik, aki miután meghallgatta Jézus szavait, azért fordul hozzá, hogy megkérdezze, hányszor kell megbocsátani. A kérdés végén pedig már fel is vázol egy nagyvonalú választ: hétszer… (Mt 18,21).

Jézus válasza egy példabeszéd a Mennyek Országáról (Mt 18,23), és már ez is fontos tény.

Jézus tudniillik feltárja, hogy milyen az Atya Országának élete, vagyis azok élete, akik elfogadják az üdvösségnek azt az ajándékát, melyet Ő, az Atya küldötte jött mindenkinek ajándékozni.

Péter kérdése olyan kérdés, mely önmagában arról a gondolkodásmódról árulkodik, mely nem az Ország gyermekeinek szemlélete. Az az ember, aki még nem ismerte meg Isten feltétlen szeretetét, még azon gondolkodik, hogy „hányszor”: mennyire kell szeretni, mennyire kell megbocsátani…

Ez a kérdés börtön. Az a börtön, amely szerint a jogom, hogy ne bántsanak, fontosabb, mint a testvérem és az ő gyengesége; fontosabb, mint az a kapcsolat, amely engem vele összeköt.

Jézus ki akar szabadítani ebből a börtönből, ezért beszéli el az úr és az adós szolgák példázatát.

A példázat három jelenetre tagolódik.

Az elsőben az úr elengedi az adósságot egy szolgának, aki olyan jelentős összeggel tartozik neki, amit soha nem tudna visszaadni. Az úr részvétet érez és mindent elenged azonnal: ez a szolga többé nem adós, és többé nem az a pénz köti urához, amit vissza kell adnia, hanem a hála, amit iránta érezhet.

Az adósság valamiképpen megmarad: többé nem pénzben, mert azt elengedték, hanem hálában, szeretetben. Minél nagyobb ajándékot kaptunk, annál nagyobb szeretetet él bennünk az iránt, aki azt nekünk adta.

A második jelenetben nyilvánvaló, hogy a szolga nem tanulta meg a leckét, magatartásmódja nem követi uráét, nem hagyta, hogy a hála átalakítsa. Ugyanis nem képes semmit sem elengedni egy neki jóval kevesebbel tartozó társának. Mindenekelőtt, miközben a szöveg azt mondja, hogy az úrban együttérzést ébred az ő könyörgésére, nem mondja ugyanezt róla.

A szolga nem értette meg, mi történt vele; nem értette meg, hogy a biztos haláltól menekült meg: urának adott válasza szerint megmaradt abban a meggyőződésében és illúziójában, hogy mindent visszaadhat neki (Mt 18,26), hogy egyedül is megteheti ezt.

Így szükségképpen következik a harmadik jelenet (Mt 18,31–35), ahol visszatérünk a kezdőponthoz: a hatalmas adósságot már előbb elengedték, de a szolga ténylegesen ennek nem ébredt tudatára, és saját önzésének, gőgjének rabja maradt. Ezért az elengedés nem lehet hatékony, és a szolga börtönben végzi, nem ura, hanem saját szívének keménysége miatt.

A Mennyek Országába akkor lépünk be, amikor elfogadjuk a végtelen kegyelmet, amikor tudatára ébredünk érdemtelen megváltásunknak, ami megment minket a haláltól.

Ám lényegében még ez sem elég szabadulásunkhoz.

Ami megment minket, az az, amikor ez a felismerés átalakítja kapcsolatainkat, amikor leszállunk a piedesztálról, ahonnan megítéljük a körülöttünk levőket, amikor képessé válunk fájdalmat érezni.

Amikor nem érezzük többé rossznak azt, amivel a másik tartozik nekünk, hanem azt azon hatalmas adósság részének fogjuk fel, amelyet megkülönböztetés nélkül, mindenkinek elengedtek.

Csak ekkor leszünk ténylegesen megváltottak.

+ Pierbattista

Fordította: dr. Szatmáry Györgyi

Az evangéliumi példabeszédek rövid elbeszélések, amelyeket Jézus azért használ, hogy általuk a mennyország misztériumát hirdesse meg. A mindennapi életből vett képekkel „fel akarja tárni az összes dolgok voltaképpeni alapját… Istent, a cselekvő Istent, aki belép életünkbe és kézen akar bennünket fogni.” (Názáreti Jézus I. Bp, 2007. 167. o.)

Az isteni Mester mindenekelőtt arra hív meg, hogy elismerjük az Atyaisten elsőségét. Ahol Ő hiányzik, ott semmi sem lehet jó. Ő minden fölött áll. A mennyek országa valójában Isten királyi uralmát jelenti, és hogy azt elfogadjuk egész lényünkkel.

A mai vasárnapi evangélium témája éppen a mennyek országa. A „mennyre” nem úgy kell gondolnunk, mint felettünk magasodó végtelen térre, amely messze áll mindentől, ami emberi. Jézus mezőhöz hasonlítja a mennyek országát, hogy megértsük, hogy az bennünk lévő kicsiny és rejtett mag, amelynek ellenállhatatlan életereje van. És minden akadály ellenére ez a mag növekszik és majd gyümölcsöt terem. A gyümölcs csak akkor lesz jó, ha az életteret az isteni akarat szerint műveljük.

Ezért a jó magok közötti konkolyról szóló példabeszédben (Mt 13,24-30) Jézus figyelmeztet minket, hogy miután a gazda elvetette a magot „míg az emberek aludtak az ellenség” közbelépett és rossz magokat hintett a fölbe. Ez azt jelenti, hogy legyünk készek megőrizni azt a kegyelmet, amelyet keresztségünk napján kaptunk, folyamatosan tápláljuk az Istenbe vetett hitet, s őrizkedjünk, hogy a gonosz ne vessen abba gyökeret. Szent Ágoston megjegyezte a példabeszéd magyarázata közben, hogy „sokan először konkolyok, de aztán jó magok lesznek”, majd hozzá tette, „ha a gonoszok, nem viselkednek türelemmel, akkor nem nyerik el a dicséretreméltó átváltozást”.

Kedves barátaim, a Bölcsesség könyve – ahonnan a mai Olvasmányt vettük hangsúlyozza az isteni Lény dimenzióját és állítja: „Nincs isten Rajtad kívül, aki gondját viseled minden embernek… Mert a Te erőd az igazak forrása és Te hatalmaddal mindeneket fenntartasz!” (Bölcs 12,13.16) És a 86 (85) Zsoltár ezt erősíti meg: „Ó, Uram, Te jó és irgalmas, nagylelkű mindazokhoz, akik hívnak Téged!”

Így, ha Isten gyermekei vagyunk, ilyen hatalmas és jó Atya gyermekei, akkor keressük, hogy törekedjünk, hogy olyanok legyünk, mint Ő! Valójában ez volt Jézus célja ezzel a beszéddel, s ezért mondta hallgatóinak: „Legyetek tökéletesek, ahogyan mennyei Atyátok is tökéletes!” (Mt 5,48) Forduljunk bizalommal Máriához, hogy hűségesen követhessük Jézust, és élhessünk úgy, mint Isten igaz gyermekei. (XVI. Benedek pápa)