A passió az evangélium legrégebben kikristályosodott szövege. Ez a legfontosabb, a legelső, amit az első keresztények el akartak mondani Krisztusról. A passió ősformáját valószínűleg a jeruzsálemi ősegyház fogalmazta meg még a Krisztus utáni 30-as években. E közösség rendkívül jól ismeri a helyszíneket (Betánia, Betfagé, az Olajfák hegye, Getszemáni-kert, Kedron patak, a főpap háza, Pilátus palotája stb.). Nagyon sok személyt említenek név szerint. Pontosan ismerik tehát az eseményeket, a szereplőket, a helyszíneket.

1941-ben Jeruzsálemben a régészek találtak egy Krisztus korabeli ossariumot (csonttartó ládikót), ezzel a felirattal: „Alexander, Simon fia, Cirenei”. Szinte minden kétséget kizáróan az evangéliumi Cirenei Simon egyik fiának csonttartó ládáját találták meg! Egy apró ponton döbbenetesen igazolódott az evangélium történeti hitelessége.

Jézus szenvedéstörténete nem a vért, nem a fizikai kínokat emeli ki. Ezeket szinte inkább zárójelbe teszi. Talán azért is, mert annyira szörnyű volt visszagondolni ezekre. A passió sokkal inkább azt mutatja meg, hogy Jézus a szenvedés poklait győzelmesen járta végig. A kín, a gyűlölet, a halál sötétségében is az ő fénye ragyogott és győzött. Ez egy dicsőséges passió.

Júdás árulását az evangélium átadásnak nevezi. Van ebben egyfajta keserű irónia. Júdás átadja Jézust a főpapoknak, a főpapok Pilátusnak, Pilátus a katonáknak, a katonák borzalmasan megkínozzák, kivezetik és kivégzik. Nem kell a Messiás. Kézről kézre adják.

Van azonban egy mélyebb oka is annak, hogy a passió szövege miért nevezi átadásnak Júdás árulását. Az utolsó vacsora jelenetében, ahol Jézus megjövendöli Júdás árulását, az átadás szó még egyszer szerepel, egy rendkívül fontos mondatban: „Ez az én testem, mely értetek adatik.” A passió szövege ezzel az egybeeséssel azt jelzi, hogy Júdás árulása, a főpapok hatalomféltése, Pilátus cinizmusa, a katonák kegyetlensége csupán a színfalak. Az igazi esemény, ami itt történik, az, hogy Jézus odaadja értünk önmagát. „Ez az én testem, mely értetek adatik.” Az igazi esemény az, hogy úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda érte (Jn 3,16).

A mi életünkben is így van ez. Az igazi esemény, aminek meg kellene történnie, az, hogy odaadjuk az életünket. A helyek, körülmények, teendők csak színfalak. Az igazi kérdés az, hogy megtanulunk-e szeretni, sikerül-e odaadnunk az életünket.

Amikor Jézust kigúnyolják, az „arcát eltakarják”. Az evangélium ezzel a kifejezéssel utal Mózesre, akinek ragyogott az arca, miután az Úrral beszélt, ezért eltakarták azt. Jézus arca ragyog. Köpésekkel és ütésekkel teli, mégis sugárzik. Leborulnak előtte a katonák. Jézus megkapja a messiási díszruháját. Köpésekbe és ütésekbe öltöztetik. A szeretet sebeit viseli.

Amikor Jézus meghal, a templom függönye kettéhasad. Az a függöny, amely a szentek Szentjét takarta el, a szentélyt, ahová egy évben csak egyszer léphetett be a főpap, amikor Isten kimondhatatlan nevét kiáltotta, és meghintette vérrel a helyet. Jézus megnyitja az utat az Atyához. A világ megláthatja Isten arcát, és ez az arc vérrel és könnyekkel van tele. Jézus, az új főpap belép a szentélybe a saját vérével. Kiáltja Isten új nevét: Isten a szeretet. Halálosan szerette ezt a világot.