Mons. Pierbattista Pizzaballa elmélkedése

Lukács evangéliuma azon szakaszának, amelyik elbeszéli Jézus bevonulását Jeruzsálembe, van egy egyedülálló sajátossága: az elbeszélés célja valójában nem az, hogy Jézusnak a Szent Városba történő bevonulásáról beszéljen, hanem azokról az előkészületekről, amelyeket bevonulása érdekében tesznek.

Az első jelent főszereplője tehát nem Jézus, hanem inkább az apostolok.

Miért dönt így az evangélista?

Azt hiszem, kijelenthetem, hogy ezzel a választással Lukács már a Húsvét után élő Egyházról, rólunk beszél.

Jézus, amikor belép Jeruzsálembe, valamiképpen „háttérbe húzódik”, és helyébe lép az Egyház, amelynek küldetése, hogy mindenkinek hirdesse az Úr Húsvétját.

Minderre részletek egész sorozatából következtethetünk.

Elsősorban Jézus küld: ez a küldetés igéje (Lk 19,29), amelyet Lukács már használt (Lk 9,2; 10,1), amikor Jézus elküldi tanítványait a nép közé, hogy mindenkinek elvigyék a jó hírt, hogy Isten Országa közel van.

Két tanítványt küld, éppen úgy, ahogyan akkor, amikor a 10. fejezetben kettesével küldte el a hetvenkét tanítványt.

Amikor elküldi őket, utasítást ad nekik, éppen úgy, ahogy elküldésük előtt utasította őket. A tanítványoknak utasításokat kell végrehajtaniuk, ahogyan Jézus is utasításokat adott, amikor elküldte őket; bízniuk kell abban, hogy mesterük Igéje valóra válik.

A tanítványok elmennek, és minden pontosan úgy történik, ahogyan Ő mondta (Lk 19,32).

E küldetés során – ami az Egyház élete – történik, hogy valaki a tanítványokat viselkedésük okairól kérdezi (Lk 19,31.33). A tanítványoknak pedig nincs más oka, mint az, hogy engedelmeskedjenek Uruk Szavának, aki alázatos és szükséget szenvedő királyként megy népe körébe.

Azt kérdezik, miért van szüksége erre az Úrnak.

Ez a szó, szükség, a tanítványok misszióba küldésének kulcsszava is: az Úr Szava szerint szükséget szenvedőként kell elmenniük a nép körébe, úgy, hogy semmit sem visznek magukkal (Lk 9,3), egészen rábízva magukat azokra, akik befogadják őket. Jézus pedig előre hirdeti, hogy biztos, hogy valakinek lehet része elutasításban, azonban ez nem akadályozhatja meg a tanítványok útját, az üdvösség Szavának útját.

Ami e jeruzsálemi bevonulástól kezdve ezután történik, nem más, mint előbb Jézus, majd egyháza népek között tett alázatos és szegény útjának végső kimenetele.

Van, aki szívesen, lelkesen fogadja, mint az ujjongó tömeg Jeruzsálem utcáin (Lk 19,37).

De vannak, akik ­– amint az a szenvedéstörténetben hallottuk – nem fogadják be.

Jézus azért jött, hogy egyik és másik számára is békét hozzon, ahogyan a tanítványok sokaságának ajkán hangzik: „Áldott a király, aki az Úr nevében jön!
Békesség a mennyben és dicsőség a magasságban!” (Lk 19,38). A béke pontosan az, amit a tanítványoknak kellett hirdetniük, amikor minden otthonba beléptek: „Békesség e házra!” (Lk 10,5).

Jézus is ezt hirdeti, amikor belép Jeruzsálembe.

És nemcsak hirdeti, hanem megfizeti az árát életével, és ez lesz Isten dicsősége, amely beteljesedik az ember számára.

Az Egyháznak csak hirdetnie kell ezt a békét, amelyet Krisztus vére szerzett.

Ha pedig valaki el akarja hallgattatni (Lk 19,39), ez hír akkor is újra hangzani fog, és más utakat fog találni, hogy az ember szívéhez eljusson. Valójában még a halál sem tudja többé elhallgattatni.

+ Pierbattista

Fordította: Dr. Sz.Gy.