Card. Pierbattista Pizzaballa elmélkedése

(Mk 1,1–8)

A nehéz pillanatokban, amikor segítséget várunk és reménykedünk, hogy valamiképpen eljön, mindig van valaki, aki elsőként látja meg a szabadulás útját.

Valaki, aki tökéletesítette szívének látását, aki messziről érkező, és éppen ezért egy új szakaszt megvilágítani képes szavakból merített.

Pontosan meghatározott, alapvető feladata van: mindenkit figyelmeztetnie kell arra, ami történik, hogy az is, aki még nem lát, felfoghassa, felnyissa a szemét, felébredjen tompultságából. Képes legyen újra felébreszteni a benne élő várakozást.

Feladata meghatározó, akárcsak a múlt vasárnapi evangéliumban (Mk 13,34) említett ajtónállóé: ő látja meg elsőként a gazda visszatérését, és mindenkit figyelmeztet, aki a házban van.

Az üdvösség történetét ezek az alakok jelzik, azok a próféták, akik Isten visszatérését hirdetik, aki megújítja a szövetséget népével. Gyakran nincs könnyű életük, mert az újdonságra nyitottság a bennünk élő dolgok mély ismeretét követeli meg, amiket mások nem is érthetnek. Ezért sokukat elutasították, kizárták; néhányukat meg is ölték.

A mai evangéliumban (Mk 1,1–8) ez az „ajtónálló” Keresztelő János. Márk evangéliuma kezdeténél vagyunk, egy olyan kezdetnél, amely az üdvtörténet kezdetét idézi fel. Első szava ugyanis éppen a „kezdet”, „alap” (Mk 1,1).

Az igazi újdonság valójában mindig a kezdetekhez való visszatérésből indul ki, ahhoz, ami az alapoknál rejlik: ezt hivatottak jelezni a próféták.

Mi az az alap, amelyre fel lehet építeni az egész házat?

Az alap az a Szó, amelyet Isten évszázadokon át hirdetett, és amely most beteljesül.

Nem akármilyen szó, hanem három, felidézett bibliai szakasz egybeszerkesztése azért, hogy elmondja mindazt az újdonságot, ami éppen történik. Ott van a Kivonulás könyve (Kiv 23,20), ahol megjelenik az Istentől küldött angyal, hogy népét kísérje és vezesse útja során az ígéret földje felé; ott van egy Malakiás prófétától idézett vers (Mal 3,1), amely emlékeztet, hogy a nép úton van nemcsak az ígéret földje felé, hanem az utolsó ítélet nagy és rettenetes napja felé is. És azután ott van Izajás próféta (Iz 40,3), aki meghirdeti a szabadulást a rabságból és egy új exodus kezdetét, amely visszaviszi a népet az ígéret földjére.

Mindezek tehát meghatározzák János küldetését, aminek egy újdonság előtt kell kaput nyitnia, Isten népével megért történetének végső fordulópontja előtt: a szabadság évszázadokon át visszhangzó hirdetése beteljesül, és nem szabad kihagyni a lehetőséget, azt a „kairoszt”, amiről múlt vasárnap beszéltünk.

Keresztelő Jánosnak „csak” hallgatnia kell az Igét és hallatnia, a kapott hír szónokává kell lennie.

Hol teszi ezt?

Bár papi családból származik, János nem a Templomba megy prédikálni, hanem a pusztába vonul (Mk 1,3): nem a rítusok, nem az áldozatok fogják megadni az üdvösséget, hanem egy szív mezítelensége, amely meghallgat és bűnbánatot tart, egy szív bizalma, mely mindent Istentől vár.

Ha múlt vasárnap az „otthon” volt a kulcskifejezés, akkor ma az a szó, amely többször visszatér, az, amely ösvényt, utat jelent: néhány versben (Mk 1,2–3) háromszor tér vissza.

Mondhatjuk, hogy Keresztelő János felhívása az, hogy keljenek útra, akárcsak Júdea és Jeruzsálem lakói (Mk 1,5), akik a Jordánhoz sietnek. Az övék egy fizikai úton lét, de egyben belső utazásról is szól, azokéról, akik leszállnak szívük mélyéig és felfedezik a bűnbánat szükségességét és lehetőségét.

És talán éppen ez a bűnbánat annak a módja, hogy az Úr útjait „készítsük” (Mk 1,3).

Amikor egy városba megérkezett az uralkodó vagy egy fontos személyiség, utakat készítettek, és ha szükség volt rá, újra megtették: egyenes, nem pedig kanyargós utakat készítettek, hogy a király érkezése minél gyorsabb és ünnepélyesebb legyen.

Keresztelő János felhívása, amelyet mintha ma is mondana nekünk: nem egy király, hanem maga az Úr érkezik.

Nem úgy jön, mint más hatalmasságok, akik azért jönnek, hogy követeljenek és elvegyenek: Ő éppen ellenkezőleg, saját Lelkét fogja nekünk ajándékozni.

Készítsétek tehát az utakat tudva, hogy ehhez nem kell nagy dolgokat tenni, hanem egyszerűen újra fel kell fedezni a kezdetet, az alapot, vagyis a párbeszédet az Úrral, aki azért jön, hogy kinyilatkoztassa nekünk irgalmasságának útját, hogy megnyissa számunkra a Hozzá térés útját.

+ Pierbattista

Fordította: Dr.Sz.Gy.