Jézus mindig csöndben várakozik ránk. Csöndben hallgat minket és beszél a lelkünkhöz. Akkor halljuk szavát. A belső csöndet nehéz megteremteni, de meg kell próbálnunk imádkozni. Ebben a csöndben erőt és valódi egységet lelünk. Isten ereje belénk száll, és segítségével jól végezzük dolgainkat. Gondolataink egyesülnek az ő gondolataival, imáink az ő imáival, cselekedeteink az ő cselekedeteivel, életünk az ő életével.

Vajon meg vagyunk-e győződve Krisztus ránk irányuló szeretetéről és a mi iránta érzett szeretetünkről? Ez a meggyőződés olyan, mint a nap éltető sugara, melytől megered az élet nedve és kinyílik az életszentség virága. Ez a meggyőződés az a szikla, amelyre az életszentség épül, azáltal, hogy Krisztus szegényeit szolgáljuk olyan bőkezűen, ahogy Krisztust magát szeretnénk.

Ha ezt az utat követjük, hitünk nőni fog, meggyőződésünk megerősödik és életszentségre törekvésünk mindennapi tevékenységgé válik. Isten szereti azokat, akiknek a legtöbbet adhatja, akik a legtöbbet remélik tőle, akik a legnyitottabbak felé, akiknek a legnagyobb szükségük van rá, és akik mindenben őrá támaszkodnak.

Jézus, segíts, hogy közelebb kerüljek Hozzád ebben az adventi időben.

Ma a következőket fogom tenni…