„Keresztelő János a pusztában van. Nyilván azért, mert ezt a vidéket saját létének érzi: a magányban, a szárazságban, a tájban, amely határtalan, amelyben nem lehet otthon az ember. Mi sem vagyunk másként, amikor újra és újra azt tapasztaljuk, hogy életünket pusztaság veszi körül. Pusztaság a nagyvárosban, pusztaság a magányban, pusztaság, ahol bizonytalanok vagyunk, pusztaság, ahol nem érezzük magunkat otthon. Emberek vagyunk mi is, akiknek ha külső életterüket aszerint kellene alakítaniok, ami belül van, akkor pusztában érzik magukat.”