Card. Pierbattista Pizzaballa elmélkedése

(Jn 10,11–18)

A mai evangéliumi szakasz (Jn 10,11–18) János evangéliumának tizedik fejezetéből való, amelyet a jó pásztor fejezeteként is emlegetnek.

Nem véletlen, hogy az egyház bölcsessége ezt a fejezetet a húsvéti időszakban olvastatja: valóban, csak Húsvét fényében lehetünk képesek ezt az Igét befogadni és megérteni, hogy ki az a jó pásztor, aki bőségesen adja az életet (Jn 10,10).

A fejezet az ajtó képével indul (Jn 10,2.7.9): Jézus, mielőtt a nyáj pásztoraként mutatkozna be, az akol ajtajaként ismerszik meg.

Miért ajtó? Az ajtó alapvető fontosságú, mert két hely között kapcsolatot teremt, és lehetővé teszi az átjárást. Ajtó nélkül két tér közel lehetne egymáshoz, miközben mégis elszigeteltek maradnak.

Jézus az ajtó: evilági életével, halálával és feltámadásával újra megnyitja az átjárót ég és föld, az ember és az Atya között.

A „megnyit” ige olyannyira alapvető az üdvtörténetben, hogy időnként bizonyos szempontból megegyezik magával az üdvösséggel. Isten megnyitva vált meg: megnyitja a tengert, megnyitja a szabadulás útját a pusztában, utat nyit a visszatérésre a fogság után, megnyitja az eget, hogy véget érjen a szárazság, megnyitja a meddő méheket, hogy élet fakadhasson.

Múlt vasárnap láttuk, hogy a Feltámadott megnyitja a tanítványok értelmét az Írásokra (Lk 24,45).

Ám nem csak azt: a tanítványok be voltak zárkózva egy helyre (Jn 20,19) pontosan úgy, ahogyan kicsivel előtte Jézus be volt zárva egy sírba; és amint a sír nem maradt bezárva, hanem megnyílt, hogy Jézus visszavehesse az életet, úgy a tanítványok is meghívást kaptak, hogy megnyíljanak az életre: Jézus feltámadása a mi feltámadásunk, a mi új életre születésünk idejét is megnyitja.

Jézus pontosan azért a Jó pásztor, mert megnyitja az aklot, és kivezeti juhait (Jn 10,3–4). Nem hagyja őket bezárva fogságukba, a halálfélelembe, hanem kivezeti, megszabadítja őket: megnyitja számukra az élet útját.

És így jutunk el a mai szakaszhoz.

Jézus jó pásztor, szemben a béressel (Jn 10,12).

A két alak mögött két ellentétes gondolkodás, két ellentétes életstílus rejlik.

A béres az, aki kizárólag díjazás ellenében, haszonszerzés reményében cselekszik: szolgálata mindig érdekből fakad, s amikor érdeke kevésbé érvényesül, a kapcsolat is meggyöngül, mert nem kötődik hozzá meghittség és együvé tartozás. A juhok nem ismerik az idegenek, a béresek hangját.

A béres tehát nem jelent biztonságot azon ténynél fogva, hogy a veszéllyel szemben inkább a saját életét menti: amikor jön a farkas, elmenekül, mert fél a haláltól.

Jézus éppen ellenkezőleg.

Nem fél a haláltól, mert elsőként kelt át rajta, és megtapasztalta, hogy az Atya szeretete nem hagyta a halál börtönében, hanem újra megnyitotta számára az élet útját.

Így velünk való kapcsolatában Ő nem személyes haszonra tör, hanem a mi javunkat keresi: azért jött, hogy életünk legyen, és ennek a célnak elérése érdekében kész odaadni önnön életét.

Jézus hangsúlyozza ezt: senki sem veszi el, Ő maga adja oda (Jn 10,15.17–18).

Ez a jó Pásztor, az, aki keresztülment a halálon, és onnan ezen az ajtón keresztül vezetheti a nyájat az élet legelőjére, mert a nyáj csak abban a pillanatban lép ki a halálból, amikor meghall egy igaz szeretettel teli szót.

Az Úr tehát egészen önzetlen és szabad szeretetet tanúsít irántunk, amely kölcsönös ismeretből és bizalomból fakad. A juhok pedig ismerik az Ő hangját, mert a juhok csak annak a hangjára lesznek hajlandóak hallgatni, aki kész mindent odaadni értük. Erre a hangra rá lehet bízni az életet.

Egy utolsó lépés: a jó pásztor szeretete nem merül ki abban, hogy bizonyos személyek, kiváltságosok egy csoportja iránt nyilvánuljon meg. Isten minden ember után vágyakozik, és mindenkit ki akar vezetni, hogy egy nyáj, egyetlen család legyen: „Más juhaim is vannak, amelyek nem ebből az akolból valók. Azokat is vezetnem kell.” (Jn 10,16).

Ahhoz tehát, hogy egyetlen családdá váljunk, nem lesz elegendő megannyi személyes erőfeszítés, különféle technikák és stratégiák, hanem egy hang iránti bizalomteli figyelemre van szükség, amely egyaránt hív mindenkit, hogy kivezessen.

Mert mi, emberek csak „kívül” találkozunk igazán: kívül az előítéleteken, kívül a kicsinyes ragaszkodásokon, kívül a béres szemléleten. Csak akkor találkozhatunk majd igazán egymással, amikor mindenki kívül lesz, vagyis megszabadulva.

+ Pierbattista

Fordította: dr. Sz.Gy.