2023. december 8., Ádvent 1. hete, péntek

Mária szeplőtelen fogantatásának ünnepe

Ter 3,9–15.20; Zsolt 97; Ef 1,3–6.11–12; Lk 1,26–38.

A szeplőtelen fogantatás ünnepe Máriát állítja elénk: Őt, a hívek között az elsőt árasztotta el elsőként Isten irgalma. Nem érdemeiért, hanem kegyelemből, irgalomból.

Lukács evangéliuma Názáretben láttatja őt, a birodalom legkülső peremvidékén. Rajta nyugodott meg Isten tekintete, egészen fogantatásától kezdve. Ma ennek a titoknak a szemlélésére és ünneplésére hív az egyház: Mária eredendő bűn nélkül fogantatott, vagyis nem érintette az Istentől való eltávolodás tragédiája, amely minden emberre rányomja bélyegét.

Nem sebezhette meg az eredeti bűn azt, aki Isten Fiának az anyja lesz majd.

Máriának ez a misztériuma megvilágítja magának az egyháznak is a misztériumát. Ahogy Isten tekintete a fogantatás pillanatában megpihen Márián, úgy megpihent a hívők közösségén, mirajtunk is, mindannyiunkon. Pál apostol írja: „Mert őbenne választott ki bennünket a világ teremtése előtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk előtte” (Ef 1,4). Máriát és vele együtt minket is még a teremtés előtt választott ki Isten. Azért választott ki, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk. Az apostol nem véletlenül mondja: „választott ki minket”, nem pedig, hogy „mi választottuk”. Isten mindannyiunk nevét kimondta, és mi életre keltünk. Igen, mindannyian mindenekelőtt Isten szeretetének a gyümölcsei vagyunk, az ő szíve gondolt el minket, ezért jöttünk világra. Szüleink ebbe a szeretetfolyamba kapcsolódtak be. Létünk Isten szívében kezdődik, és örökre benne maradunk. Ezért hisszük, hogy az élet, mindenki élete: szent, kezdettől fogva mindörökké. Az Úr soha nem feledkezik meg a nevünkről, és jaj annak, aki azt ki akarja törölni. Isten mindenkit a szívében hordoz.

Ezen az ünnepen az Úr hatalmas szeretetét szemlélteti velünk az egyház, és azokat a csodákat, amelyeket általunk visz végbe, persze csak ha nem áruljuk el kiválasztottságunkat. Mária, akit arra alkotott, hogy Jézus anyjává legyen, teljességgel elfogadta ezt a hivatást. Pedig nem volt neki könnyű, nem volt magától értetődő. Mária zavarba jött, amikor az angyal „kegyelemmel teljesnek” nevezte. Nem tartotta nagyra magát – ellentétben velünk, akiknek a szívében általában nem ilyen érzések élnek. Éppen ez az eredendő bűn lényege: az a mindannyiunkban ott gyökerező tulajdonság, hogy gőgösek vagyunk, és azt hisszük, mindenre képesek vagyunk a magunk erejéből. Az Istentől elszakadt szívből fakad a világban a rossz.

Máriát nem büszkeséggel tölti el az angyal köszöntése, éppen ellenkezőleg: zavarba ejti. Így kellene történnie velünk is, valahányszor az evangéliumot hallgatjuk. Az angyal azonban megnyugtatja: „Ne félj, Mária! Kegyelmet találtál Istennél. Gyermeket fogansz, fiút szülsz, és Jézusnak fogod elnevezni” (Lk 1,30–31). Ez a hír valójában még jobban megzavarja, azért is, mert még nem él együtt Józseffel. Az angyal azonban hozzáteszi: „A Szentlélek száll rád, s a Magasságbeli ereje borít be árnyékával” (35). Nem tudhatjuk, mit gondolt Mária abban a pillanatban. Ha nemet mond, nyugodtan folytathatja megszokott életét. Ha azonban igent, egész élete gyökeresen megváltozik. Velünk ellentétben Mária nem a saját erejében bízik, hanem Isten szavában. Ezért mondja: „Íme, az Úr szolgálója vagyok, legyen nekem a te igéd szerint.” Mária, akit Isten elsőként szeretett, az első, aki igent mond hívására, amelyet az angyal visz hírül neki. Mária most itt áll előttünk, szívünkkel látjuk őt. Szemléljük, hogy követhessük, és vele együtt zenghessük az Úr szeretetét, amelyet szívünkbe kiárasztott.

Paglia, Vincenzo: Isten Szava minden napra