231 Front Street, Lahaina, HI 96761 info@givingpress.com 808.123.4567

Nagyböjt 4. vasárnapja (B év)

Card. Pierbattista Pizzaballa elmélkedése

(Jn 3,14–21)

A mai evangéliumi szakasz (Jn 3,14–21) csodás összefoglalása és újabb elmélyítése a nagyböjtben eddig megtett útnak.

Az értelmezésnek két olyan kulcsa van, amelyek az elmúlt vasárnapokon kísértek bennünket.

Az első a kinyilatkoztatás: Isten a Húsvétban teljesen megmutatja magát. Ott, halálában és föltámadásában találjuk arcának végérvényes feltárását, megismerhetjük Istent, hogy így beteljen a Vele való kapcsolat utáni vágyunk.

A második, amivel múlt vasárnap találkoztunk, a felforgatás: az a kinyilatkoztatás, amelyet Isten véghez visz, egy „tótágast álló” Istent mutat nekünk, Isten olyan arcát, amely teljesen ellentétes azzal, amit az emberi értelem elvárna.

A Húsvét ennek a fordulatnak a csúcsa: Jézus, Isten Fia meghal az ember iránti szeretetből. Ennek a végtelen szeretetnek köszönhetően következik be a megváltó fordulat, amely által a halál legyőzött lesz és életté változik.

A mai szakasz innen indít el bennünket.

Jézus szavaiban, melyeket az őt éjszaka felkereső Nikodémushoz intéz, mindenekelőtt két dolgot mond.

Az első, hogy Jézus felemeltetik (Jn 3,14). Utal a kígyóra a pusztában, amelyet Mózes felemelt, hogy bárki, akit kígyó mart meg, gyógyulást és szabadulást találhasson (Szám 21,4–9).

Amikor azt akarjuk, hogy valami jól látható legyen, hogy mindenki láthassa, még az is, aki onnan messze van, azt magasba kell emelnünk.

Így van ez Jézus esetében is: Jézus nem úgy helyezi magát magasra, mint akinek hatalma van, mint aki a saját felsőbbrendűségét akarja demonstrálni. Jézus azért emeltetik magasba, hogy mindenki láthassa őt, hogy mindenki láthassa minden ember iránti szeretetét. Jézus azt akarja, hogy lássuk a keresztet: nem ismerhetjük meg Őt, csak ha a keresztre emelve szemléljük.

Figyelem! Nem elég, hogy Jézus fel van emelve. A gyógyuláshoz rá kell nézni, vagyis bizalommal kell fordulni Hozzá, azaz hinni kell Benne.

Mert aki a keresztre néz, az csak egy dolgot lát, az Isten emberszeretetének mérhetetlenségét, és a találkozás ezzel a szeretettel az, ami mélységéig megmenti az ember életét: aki hisz, annak örök élete van, részesedik Isten életében.

A kereszt azt hirdeti, hogy „Isten úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte” (Jn 3,16).

Ez az első alkalom, hogy János evangélista elbeszélése során használja a szeret igét, éppen itt, ebben a szakaszban. Később is sokszor él vele, különösen búcsúbeszédeiben (Jn 14–17). Itt, ahol első alkalommal jelenik meg, nyilvánvaló, hogy a szeretet alanya maga Isten. Isten annyira szerette a világot. Később Jézus azt fogja kérni tőlünk, hogy szeressük Istent és szeressük egymást, de ez csak abból kiindulva lesz lehetséges, hogy Isten előbb szeretett minket. Ez az első, szükséges és nélkülözhetetlen lépés.

Kicsit később (19. vers) a szeret ige második alkalommal tér vissza, és ez esetben az emberek az alany. Azonban azért szerepel, hogy kifejezze, miközben Isten annyira szerette az embereket, hogy odaadta a Fiát, hogy senki el ne vesszen (Jn 3,16), az emberek viszont éppen ellenkezőleg, jobban szerették a sötétséget, mint a világosságot (Jn 3,19).

Az ember milyen gyakran saját gonosz cselekedeteit szereti, és nem akarja elveszíteni, mert szereti azokat: azokra hagyatkozik!

A második dolog tehát, amit ez a szakasz hirdet, az, hogy az ember nem feltétlenül fogadja el Isten feltétlen szeretetét, nem mindig nyitott az Ő világosságára. Az ok pedig Jézus szavai szerint egyértelmű: aki gonoszat cselekszik, nem nyitja meg magát a világosság előtt, mert azt akarja, hogy tettei rejtve maradjanak (Jn 3,20), mert nem akarja megváltoztatni az életét; nem akarja felemelni a tekintetét a felemelt kígyóra.

Amennyire Jézus ki akarja nyilatkoztatni önmagát, épp annyira akar elrejtőzni az, aki gonoszat cselekszik.

Befejezésül tehát azt mondhatnánk, hogy annak a feltétele, hogy az Úrra tekintsünk, hogy elfogadjuk a szerető Isten arcának megmutatkozását, az, hogy engedjük, hogy Ő nézzen minket.

Igaz: az Úr leplezetlenül feltárja szívünk gonoszságát, de nem azért, hogy elítélje (Jn 3,17). Leleplezi azért, hogy mi is ránézhessünk és nevet adjunk neki, mert csak így gyógyulhat meg a szívünk.

+ Pierbattista

Fordította: dr. Sz.Gy.