Már túl van a nyelvi lektoráláson új könyvünk Jászberény-Hajtapusztáról. Történelem, néprajz, riportok, fényképek adattárak egy változó korban vidékről ahol éltünk. Jászberény – Nagykáta 31-es főút mentén…

A VII. osztály elvégzése után érettségi nélkül ment Szaléz Damján testvérrel Gyöngyösre. Évközben a teológiai tárgyakat tanulták, s a nyáron pedig letették az érettségi vizsgát. Az érettségi letétele után 1925. július 28-án Gyöngyösön teszi le örökfogadalmát, egy nappal 21. születésnapja után, majd folytatja teológiai tanulmányait. A kötelezőn felül is igyekszik tanulni, képezni, művelni önmagát.¹ „Mi fiatalabbak a bölcseletet szerettük. Ő a teológiát. Bölcseleti kételyekkel és érvekkel sarokba szorítottuk, hivatalból mindent megtámadtunk, ő pedig, mint az orthodoxia képviselője, mindent megvédett velünk, eretnekekkel szemben. Egyébként ő maga is szívvel-lélekkel „forradalmár” volt, mert látta, hogy az élet, a modern világ túlhalad rajtunk és ezért több újítást, új és több lendületet szeretett volna. Jó értelmű forradalmi lelkiségében – szent reformátor volt – azt szerette volna, hogy rendje minden rendek krémje, színe-java legyen, minden rend előtt első helyen álljon. Szent Ferenc atyánkat minden idők népszerű szentjének tartotta. Nagyon szerette szentjeinket, rendi nagyjainkat. Scotista (Boldog Duns Scotus, a nagy középkori ferences teológus követője –szerk.) volt ízig-vérig. Ha ő ilyen kérdést megfogott, beszélt róla, írt róla. Fanatikusan hitte, hogy rendünknek különös hivatása, rendeltetése van ebben a zűrzavaros világban. Rendeltetése a menny, rendeltetése a föld felé. Azért tanult éjjel-nappal, mert tudta, hogy a tudás hatalom, erő, s neki erre a hatalomra, erőre szüksége van. Hallatlan szorgalommal dolgozott. Hatalmas akarással igyekezett legyűrni testi-lelki nehézségeit, korlátait, örökké mutatkozó fejfájását. A dolgokat egyébként nem annyira értelemmel, mint szívvel, intuícióval fogta föl és rögtön egyénivé tette azáltal, hogy tűzhányó lelkébe dobta és ott formálta, alakította. Ez volt gyöngéje és ez volt ereje. A vele való vitatkozásban mi mindig ésszel dolgoztunk, ő pedig szívének tüzével perzselt vissza. Nem értette, hogyan láthatjuk a dolgokat másként, mint ő. Született szónok volt, de nehézkesen írt. Pedig ezt a fegyvert is szerette volna káprázatosan forgatni, hiszen nagyon előrelátott és kiszámított céljai voltak, amelyekre előre készült, amikor másoknak még játékon járt az esze. Sokat, nagyon sokat olvasott és jegyzetelt. Megragadott minden alkalmat, hogy írjon.”

Szécsényben marad 1924-ig amikor is Pécsre kerül, s a jezsuiták Pius gimnáziumában tanul. A világi tárgyakat nem nagyon szerette, mondván: úgy sem lesz rá szüksége. Nem egyszer előfordult, hogy intőt, vagy rovót kapott. Oszvald atya, a házfőnök megérteti vele: bizonyos tárgyakra valóban nem lesz talán szüksége sohasem, de az összeszedettség, koncentrálás, odafigyelés, fegyelmezettség, mely a tárgyak tanulásához szükséges, még jól jöhet később. Itt is volt Szaléznak különleges esete, melyet Damján, a közkedvelt „tót bácsi” írt meg. – „Magyar irodalmi kérdésről kellett dolgozatot írnunk, „A reneszánsz hatás” címen. Szaléz, aki az elmúlt esztendőkben sokat olvasott a magyar ferencesekről, köztük Temesvári Pelbártról, szónoki túlzással és vakmerőséggel minden romlást, bűnt a latin és görög klasszikusok rovására írt. A tanár ebben célzást látott a görög nyelv oktatására, amit elmondott a görög nyelv tanárának, aki az esetet személyes sértésnek vette. A szerzetestanár az ügyből nem csinált nagy esetet, nem adott magaviseletből intést, azonban megleckéztette Szalézt. Majdnem minden órán felszólította s valahányszor nem felelt tökéletesen, gúnyosan meg-megcsipkedte „a kis baráturat”.

A szécsényi rendházba került 1921.október 5-én. A csendes, békés újoncév után Szaléz és társai megkezdték gimnazista éveiket.

Itt rendi páterek oktatták a felső gimnáziumi osztályok fontosabb tantárgyait és a bölcselet egyes részeit. (A múltban Máriaradnán és Dunaföldváron voltak a provinciának ilyen stúdiumházai. A következő káptalanon ugyan Szécsényt tették novíciusházzá, de abban is döntöttek, hogy a provincia megszünteti a gimnazista stúdiumot, a volt novíciusok nyilvános gimnáziumokba fognak járni és leteszik a hivatalos érettségit.) Szaléznak és társainak jutott osztályrészül a szécsényi esztendő többlete. Pótolnia kellett a latin hiányosságokat is, hiszen a polgári iskolában nem tanították a latin nyelvet. Az október hónap azonban azzal is eltelt, hogy a szocialista forradalom és a vörös terror nyomait eltüntessék a kolostorban. Időnként nagyobb sétát tettek Pöstyénpuszta, s az Ipoly irányába. Egy fürdés alkalmával mondta Szaléz: Ez az országhatár? Mi lett Szent István, Szent László, Nagy Lajos országából?!

Ebben az időben a ciszterek gimnáziumában tanult. A bérmálás szentségében 1921. szeptember 21-én Szmrecsányi Lajos érsek által részesült. Az érsek nem a bazilikában a többi bérmálkozóval együtt szolgáltatta ki neki a szentséget, hanem a házi kápolnájában. Már az arra való készület ideje alatt írta: „A bérmálás által óriási akadály hárul el utamról, mely a vértanúság felé vezet.”

Ebben az időben az egri házfőnök P. Priester Ágoston volt, a novíciusok magisztere /újoncmestere a csendes, jó szerzetes, de régóta beteges Feisz Angelus. Szaléz gyóntatója P. Zuber Zefirint lett. Szeptember 29-én kezdi meg a beöltözési lelkigyakorlatát. Október 3-án öltözött be, védőszentjéül Szalézi Szent Ferencet kapta.¹

A lénye fény.

Tőle eredt

mind, ami lett

az ég ölén.

Maga szerény

kis bari lett.

Löletletett

oltár kövén.

Mögötte már

egy végtlen

sereg halad.

A vériben

mosták ki sár-

ruhájukat.

In: P. Hidász Ferenc OFM: Szedő Dénes összes művei II., Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány, Budapest, 2018. 13.o.

https://www.ferencesek.hu/jubileumi-esemenysorozatra-keszul-a-ferences-csalad-interju-kauser-tiborral/

A Magyar Kurír cikke: https://www.magyarkurir.hu/hirek/aldd-meg-uram-otthonunkat-segitseg-hazszenteles-szertartasahoz-pap-jelenlete-nelkul

20 + C + M + B + 22

Urunk megjelenése (C év)

Mons. Pierbattista Pizzaballa elmélkedése

Múlt vasárnap láttuk Jézus keresését, aki Jeruzsálemben, a Templomban maradt, hogy annak a kapcsolatnak a forrásához jusson, amely őt élteti. Ez az az eredeti kapcsolat, amelyről tudja, hogy abból született.

Ma egy másik keresést látunk, a mágusokét, akik útra kelnek Keletről és egy csillagtól vezetve Jeruzsálembe mennek (Mt 2,1–12).

A mágusok elsősorban annak az értelmét keresik, amit látnak. Azt keresik, ami a dolgok mögött van, mi az oka, eredete annak, ami vonzza őket.

Egy természeti jelenséget láttak az égen, valami újat, a megszokottól eltérőt, valamit, ami kíváncsivá tette őket. Olyan jelet, amely valami nagyszerű és gyönyörű történésről beszélt nekik. Ez késztette őket arra, hogy útra keljenek. Azt kérdezték maguktól: hova vezet minket ez a csillag? Mit jelent?

Lényegében ugyanez Mária kérdése, amikor az angyallal találkozik, amikor „töprengett, hogy miféle köszöntés ez” (Lk 1,29): Mária azt kérdezi magától, hogy mi értelme van, milyen horizontot nyit az az esemény, hová vezet az a kapu, amely megnyílik előtte.

Az ember szívében ott él a vágy a szépség, az élet után, valami után, ami szétszakítja az egyhangúság palástját, felemeli az arcot elfedő fátylat, visszaadja méltóságunkat és hivatásunkat.

Valami, ami útra késztet és támogat az út fáradalmában, ami segít keresni és megtalálni a célt, amely önmagunkon túl mutat.

A mágusok azért indultak el, mert egy jelet láttak: a jel azonban az égen volt, mindenkinek szóló jel volt, azonban csak ők keltek útra. Az, amiből a különbség adódik és ami lehetővé teszi az elindulást, az a látás és megértés képessége. Az, hogy valaki olyan tekintettel rendelkezik, amely képes a valóságot valami másra utaló jelként értelmezni. Csak akkor van ilyen tekinteted, ha vágy él a szívedben; alapvetően csak akkor, ha szeretsz.

Nem számít, hogy milyen messze vagy: lehetsz akár közel vagy nagyon közel, és mégsem láthatod soha, hogy hová vezet a neked feltűnt jel.

Mint Heródes, aki számára a valóság néma és jelenéktelen, ha nem fenyegető: ő maga gondoskodik róla, hogy elhallgattassa, hogy rajta kívül más királyt senki ne hallhasson vagy láthasson. Amikor képtelen vagy elveszíteni valamit, nem veszel távolságot, hanem elsáncolod magad, hogy megvédd saját előjogaidat, kis hatalmaidat.

Ez nem jelenti azt, hogy azok a jelek, amelyeket Isten utunkba helyez, ne lennének zavar forrásai. Máté evangélista azt mondja, hogy egész Jeruzsálemet nyugtalanság fogta el (Mt 2,3), és ugyanezt mondja az evangélista Máriáról a hírüladáskor.

Mi a különbség a kétféle zavar között?

A különbség az Ige meghallgatásában van, abban, hogy engedjük-e, hogy az Ige átjárja még zavarunkat is: Mária egy olyan szót hall, amely azt mondja neki, hogy ne féljen, és ő megnyílik az ajándék előtt. Heródes viszont nem: ő is keresi az Igét, de nem azért, hogy meghallgassa, hogy az őt megvilágosítsa, hanem hogy véghez vigye saját hatalmi terveit, amelyek a halál felé vezetnek. Ő nem annak értelmét keresi, amit hall, nem Őt keresi, aki az esemény mögött áll.

A mágusok viszont – a csillagtól és az Igétől megvilágosítva – végül megtalálják. Megtalálják Azt, aki előtt leborulnak, Aki méltó arra, hogy hódoljanak neki (Mt 2,11).

És mivel csak Isten előtt borulunk le, és egyedül Őt imádjuk, a bölcsek megsejtik, hogy Isten a teljes jelentés abban a gyermekben, hogy ez a gyermek jel, Isten jelenléte a történelemben. Megértik, hogy minden mögött Isten áll.

Urunk megjelenésének ünnepe a jelek ünnepe, azon jeleké, amelyekkel Isten megnyilvánul a történelemben. A par excellence jel pedig maga Jézus. Egyedül ő képes távolról magához vonzani, útra késztetni, zavarba hozni, megszabadítani bennünket.

Olyan jel, amely előtt leborulunk, vagyis a tisztelet és szeretet jelét adjuk, a mély felismerés jelét, annak a gesztusát, aki megtalálta az okot, az élet értelmét.

Ezért a mágusok útja minden ember útja, vagyis inkább az az út, amely elvezet bennünket ahhoz, hogy igazán emberré váljunk.

+ Pierbattista

Fordította: Dr. Sz.Gy.