231 Front Street, Lahaina, HI 96761 info@givingpress.com 808.123.4567

Urunk mennybemenetele (B év)

Mons. Pierbattista Pizzaballa elmélkedése

Márk evangéliuma az üdvösség olyan hírével veszi kezdetét, amelyben mindenkinek hirdetik, hogy Isten Országa elközelgett (Mk 1,14–15). Az evangélium azután elbeszéli, hogy ez a hír hogyan válik életté, történetté Jézusban: Jézus mindenkihez közeledik, konkrétan szeret, betér az emberek otthonába, a személyek életének mindennapiságába, gyógyítja magányukat, megszabadítja őket az Istentől való távolságtól, megszilárdít egy kapcsolatot.

Azután Jézust kiszolgáltatják és halálra adják, de a halál sem képes megsemmisíteni az Ország közelségétől felébredt reményt. Sőt, a Feltámadott még inkább jelenlét, közelség, térben és időben végtelenül kiterjesztett kapcsolat lehetősége.

Márk evangéliuma a ma hallott szakasszal zárul (Mk 16,15–20): Jézus búcsúzása övéitől, visszatérése az Atyához. De hogyan egyeztethető össze az evangélium kezdete ezzel a befejezéssel? Hogyan van közel Isten Országa akkor, amikor az Úr elhagyja ezt a földet és visszatér a dicsőségbe? Isten Országa még mindig közel van? Hogyan?

Valójában Isten Országa éppen akkor teljesedik be, amikor Jézus visszatér az Atyához. Mert akkor beteljesedik az örömhír, ez pedig az a hír, hogy az Atyához való visszatérés a mi sorsunk, a mi utunk is.

Jézus nemcsak azért jött közénk, hogy új életmóddal ajándékozzon meg minket, hanem azért is, hogy ez az új életmód elérje azt a célt, amelyért eleve teremtetett, nevezetesen a visszatérést az Atyához.

A mennybemenetel tehát nemcsak Jézus földi életének végső titka, hanem a mi életünk titka is. Ikon, mely az igazságot mondja el rólunk: ezért a mennybemenetelért teremttettünk, ezért a visszatérésünkért az Atyához. Az egész teremtés csak erre vágyik, és az ember tudatában van ennek a mozgásnak, ennek a felajánlásnak.

Jézus visszatérése az Atyához tehát az ő végső tanítása, döntő felkínálása egy új életnek: nem csak arra vagyunk rendelve, hogy itt egy szép, új életünk legyen, amely azonban idő és tér határai közé van zárva. Mostantól arra vagyunk meghívva, hogy más terekben és időkben éljünk, hogy Istenben legyünk és Ő bennünk.

Az örömhír az, hogy a föld lett ennek az úton létnek az útja: nincs többé leküzdendő vagy elkerülendő akadály, nincs több eltöltendő idő, míg az igazságra várunk. A föld titokzatos módon mostantól az örökkévalóság öle, annak lehetősége lett.

Az Atya rátekint erre a felajánlásra és kiárasztja Lelkét, mely örökkévalóvá teszi az életet.

Jézus visszatér az Atyához, de köztünk marad, ott, ahol minden ember önnön létezéséről így kezd gondolkodni, az Életnek ebben az új mozgásában.

Jézus más módon marad ebben a világban: tanítványaiban, egyházában marad, amely arra kapott meghívást, hogy pontosan úgy éljen és cselekedjen, ahogyan Jézus élt és cselekedett, hogy az elközelgett Isten Országa legyen. Ezért kell elindulniuk és elmenniük „az egész világra” és kell hirdetniük az evangéliumot „minden teremtménynek” (Mk 16,15).

Nem kell sokat tenniük, nem kell elképesztő vállalkozásokat véghez vinniük.

Csak „hinniük” kell (Mk 16,7), és meglátják, hogy életük egyszerűen megmutatja az Úr jelenlétét: „Az Úr velük együtt munkálkodott, és megerősítette a tanítást az azt kísérő csodajelekkel.” (Mk 16,20). Nem ők adják a jeleket, hanem a jelek kísérik hitüket; ők maguk jel lesznek.

Krisztus jele lesznek, vagyis a jóság gonoszság fölött, az élet halál fölött aratott győzelmének jele: az élet jele lesznek.

Érdekes, hogy azokban a versekben, amelyek a ma olvasottakat közvetlenül megelőzik, a szöveg háromszor említi a tanítványok hitetlenségét (Mk 16,11.13.14): akik arra küldettek, hogy hirdessék az evangéliumot az egész világnak (Mk 16,15), akiktől annyi ember üdvössége függ (Mk 16,16), ők maguk az első hitetlenek és keményszívűek (Mk 16,14).

Éppen ez ad reményt: csak azok vihetik el az Országot testvéreikhez, akik ismerik a hitetlenséget, csak azok, akik számolnak saját bezártságukkal, csak azok, akik megtapasztalták, hogy az Ország valóban kegyelem.

Isten Országa nem azok sziklaszilárd biztonságában közelít, akik még soha nem ismerték a kétséget, hanem azok szavainak és tetteinek szelídségében, akik engedik, hogy átalakítsa őket az evangélium ereje.

+ Pierbattista

fordította: Dr. Sz.Gy.