„A napkeleti bölcsek Jézust »Betlehemben” látták meg, ami azt jelenti: »Kenyérháza«. Egy szerény betlehemi istállóban feküdt a szalmán a »búzaszem«, aki – halála által – »sok termést” hozott (vö. Jn 12,24). Amikor Jézus nyilvános élete során magáról és megváltó küldetéséről beszélt, gyakran használta a kenyér hasonlatát: »én vagyok az élet kenyere«, »én vagyok a mennyből alászállott kenyér«, »a kenyér, melyet adni fogok, az én testem a világ életéért« (Jn 6,35.41.51). Ha végigkövetjük Megváltónk útját a Jászol szegénységétől a Kereszten való elhagyottságig, jobban megérthetjük emberiséget megváltó szeretetének misztériumát. A Gyermek, akit Mária a jászolba fektetett, ugyanaz az Istenember, akit a Keresztre szegezve látunk, s ugyanaz a Megváltó van jelen az Eucharisztia szentségében. A betlehemi istállóban egy újszülött gyermek szerény külsejében tisztelhették őt Mária, József és a pásztorok; az átváltoztatott Ostyában mi testében, vérében, lelkében és istenségében imádjuk Őt, ahogy szentségi módon jelen van, és kínálja nekünk magát, mint az örök élet eledelét. A szentmise így valódi szeretet-találkozássá válik azzal, Aki teljesen odaadta magát értünk. Ne habozzatok, barátaim, válaszolni neki, ha hív benneteket »a Bárány menyegzős lakomájára« (vö. Jel 19,9). Hallgassatok rá, megfelelő módon készüljetek föl, és vegyétek magatokhoz az Oltáriszentséget!” (XVI. Benedek pápa)

A legkorábbi ábrázolás, ahol azt látjuk, hogy a mágusok az anyja ölén nyugvó kisded felé sietnek, a 3. század közepére nyúlik vissza és a római Priscilla katakombában található (Capella Graeca).